Bognár Bogi imád sikkes kiegészítőkkel kísérletezni

2022. július 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újabb hét, és újabb izgalmas szettek: ezúttal Bognár Bogi ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.

Bognár Bogi vagyok, divat és lifestyle fotós. Először kb. nyolc évvel ezelőtt fogtam gépet a kezemben, és autodidakta módon tanultam meg fotózni. Szerintem kitartással és alázattal rengeteg mindent el tud érni az ember. Így kértek fel például 2019-ben életem első nagy címlapfotózására, amit Kulcsár Edinával készítettünk a Glamour magazinnak. Most pedig a Gardróbnapló keretein belül megmutatom neked az öt kedvenc szettemet. Ami fontos, hogy ezeket a fotókat nulla retussal mutatom meg, mert számomra fontos, hogy hiteles legyek, és ne mutassak ferde tükörképet magamról.

Azt hiszem, kimondhatom, hogy sosem hordtam szoknyát, de megláttam ezt a darabot, és teljesen beleszerettem. Kedvelem a kiegészítőket, erre a kalapra két évvel ezelőtt találtam rá és azóta is szerelem. Ami a cipőmet illeti, az egy Adidas outletből származik, amit a Boráros téri üzletből szereztem be hetven százalék kedvezménnyel.

Kalap: Reserved

Ing: H&M

Szoknya: Reserved

Cipő: Adidas outlet

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom