Magyar tervező merész ruhájában pózolt a népszerű amerikai sorozatsztár

2019. május 6.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Chloë Sevigny biztosan sokak számára ismerős, hiszen láthattuk a Kölykök, Amerikai pszicho, Zodiákus és a A fiúk nem sírnak című filmekben is. Utóbbiért pedig Golden Globe díjat is kapott.

A sorozatkedvelők az Amerikai Horror Story - Zártosztály évadából, valamint az új, nagysikerű A tett című sorozatból ismerhetik. A tettben Sevigny a főszereplők nagyszájú, szókimondó szomszédját alakítja. Mivel a sorozat óriási sikert aratott, a színésznőre is még többen felfigyeltek.

Tegnap pedig a Performance Space tavaszi gáláján jelent meg New Yorkban, ahol örömmel láttuk, hogy az egyik legizgalmasabb magyar tervező, Kis-Juhász Fábián merész szettjét viselte.

Kis-Juhász nagy lendülettel robbant be a divat világába és sikert sikerre halmoz. Nemrég a budapesti divathéten prezentált, pár héttel előtte a londoni divathéten láthattuk bemutatóját, előtte pedig Christina Aguilera is az ő egyik ruháját viselte lemeze népszerűsítése során.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom