Marc Jacobs menekül a közösségi médiától

marc jacobs
marc jacobs

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2015. március 2.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bár az internet és a számítógép közel sem új keletű dolog, Marc Jacobs nemrég megdöbbentő vallomást tett azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem érzi magáénak a technológia adottságait.

"Megijeszt ez az egész felhajtás a közösségi média körül. Egyszerűen nem az én stílusom, de még csak a laptopról való dolgozás sem. Nem szeretek egy könyvet monitoron olvasni. Azt szeretem, amikor kinyithatom a kemény fedeles kiadványt, és belelapozhatok. A magazinokat is szeretem. Inkább cipelek magammal 10 kiló újságot, mint hogy számítógépről olvassam őket. Valahogy úgy érzem, mintha nem ennek a generációnak lennék a tagja" – mondta a dizárjner.

A divattervező nincs egyedül véleményével, a divatszakmában több dizájner ugyanezen a véleményen van, és azzal magyarázzák ezt a jelenséget, hogy az internet és a számítógépek a tervezőkből kiszívják a kreativitást. Te mit gondolsz? Lehet valaki kreatív manapság, képes újat alkotni a 21. században?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)