A 2026-os MET-gála a divat és a művészet viszonyába kérdez bele: korántsem először, és nem is ártatlanul. A Metropolitan Museum of Art tavaszi Costume Institute-kiállítása a Costume Art nevet viseli, s ezzel a jelmezszerűségre utal: a kosztümöt a test művészetének kiáltja ki. A gála dress code-ja ennél direktebb: a divat művészet (Fashion Is Art). Ez a két mondat látszólag ugyanazt mondja, valójában más-más irányba mutat. A kiállítás a divatot testművészetként értelmezi, a test és az öltözet egymásra vetített történeteként, míg a dress code beengedi a képbe a művészeti és a divatvilág közötti mindenkori, sosem lezárt párbeszédet.
Ezeket láttad már?
Sok divatkritikus érezte úgy, hogy ezen a témán érződik a fáradás, hogy túlságosan PR-szagú az egész. Nem is alaptalanul. A MET-gálát „Bezos-bálként” emlegette a sajtó egy része: a kiállítás és az est főszponzorai Jeff Bezos és Lauren Sánchez Bezos voltak, tízmillió dollárral támogatva az eseményt. Az est hátterében ugyanakkor ott van valami sokkal fontosabb: ez az éjszaka egyszersmind a múzeum új, közel 1100 négyzetméteres Condé M. Nast Galleries terem-együttesének megnyitója is volt, ahol a divattárgyak a Metropolitan állandó gyűjteményének darabjai mellett kapnak helyet.
Óriási lépés ez a divat mint önálló művészeti ág elismertetéséért folyó küzdelemben. Nem mellesleg, mindeközben a mozikban éppen Az ördög Pradát visel 2 fut: egy valóságszagú történet arról, mennyire kiszolgáltatott a divat a nem túl meggyőző kultúrájú gazdasági elitnek.
A várakozások mögött maradt a Vogue eseményről szóló beszámolója is. Mivel ez volt az első alkalom, amikor Anna Wintour csak háziasszonyként, de nem a Vogue főszerkesztőjeként volt jelen, várakozás övezte Chloé Malle új főszerkesztőként való szerepértelmezését. Sokan figyelték, hogyan értelmezi újra Malle a Vogue szerepét az esemény tudósításában: a végeredmény ezen a fronton azonban meglepően konzervatív maradt.
Engem sem ragadott el elsőre a téma: előre láttam magam előtt a számos izzadságszagú, extravagánsnál extravagánsabb próbálkozást. S bár akadt néhány ilyen is, összességében a 2026-os gála sok új elemet felvillantó, sok-sok emlékezetes öltözettel teli estének bizonyult. Három jól elkülöníthető értelmezési irányban.
14 félelmetesen gyönyörű ruha a Met-gála vörös szőnyegéről, ami egy híres festmény vagy szobor alapján készült
A test mint vászon: a testművészet interpretációi
A kiállítás kiindulópontja (a test mint a divatművészet elsődleges médiuma) Met-gála a vörös szőnyegén is meghatározó iránnyá vált. Ebben a kategóriában születtek az est legmerészebb, legkoncentráltabb értelmezései.Kim Kardashian ismét megmutatta, hogy senki nem játszik úgy a testéhez kapcsolódó médiareprezentációkkal, mint éppen ő maga. Allen Jones brit pop-art művész Body Armour című, az 1960-as évek végén készült üvegszál-mellvértjét viselte, amelyet maga Jones rövidített és festett újra az alkalomra. A test tárgyiasítása itt nem mellékzörej, hanem a koncepció lényege: Kardashian alakja és Jones korábban Kate Mosson látható testszobra egymásra utalt.
Kylie Jenner esetében a Schiaparelli és Daniel Roseberry a Milói Vénuszt és a ház saját szürrealista örökségét (Man Ray ikonikus Schiaparelli-portréját) idézte fel. A „dropped ball gown” merev felsőrésze sfumato-effekttel készült, szoknyája több mint 2000 szatén gömböt, 10 000 gyöngyöt és 7000 festett gyöngyházas pikkelyt tartalmaz: összesen 11 000 munkaórával. Ebben a szettben a meztelenség illúziója és a klasszikus szobor tömege egyszerre van jelen: a testet ugyanazzal a gesztussál mutatják fel és takarják ki.
Luke Evans Palomo Spain egyedi bőrkreációjában Tom of Finlandot idézte, pontosabban Touko Valio Laaksonent, a finn képzőművészt, akinek homoerotikus munkássága évtizedek óta hat a divatra. Evans jelenleg Frank-N-Furter szerepét játssza a Broadway Rocky Horror-produkciójában: az est kontextusában a queer testábrázolás és a divat viszonya személyes és politikai téttel is bírt. Léna Mahfouf (Léna Situations) Burc Akyol kézmotívumos kreációjában az est egyik legkönnyedebben kivitelezett testművészeti interpretációját hozta: a kéz mint motívum a test és az alkotó gesztus metszéspontját jelölte ki.
LaLa Anthony Custom Wiederhoeft-öltözetében a fa és az öltés hívta ki egymást, az organikus anyag és az emberi kézimunka feszültsége szervezte az összeállítást. Zoë Kravitz Saint Laurent-ban, Yseult Harris Reid-kreációban vonult fel: mindketten olyan testnarratívákat idézve fel, melyek korábbi megjelenéseik folytatásaként is értelmezhetőek.
Élő festmény, lélegző szobor: a művészettörténeti referenciák
A dress code szó szerinti olvasata a vendégek másik nagy csoportját mozgósította: az est tele volt művészettörténeti kameókkal, amelyek közül a legjobbak valóban képesek voltak divatot és képzőművészetet egyenrangú párbeszédre bírni.
Mennyei körmök és álomszép frizurák: Ezek voltak az idei Met-gála felejthetetlen szépségpillanatai
Sabrina Carpenter esetében a névjáték volt a konceptuális mag: a saját nevét viseli Billy Wilder 1954-es filmje, melynek főszerepét Audrey Hepburn játszotta. Jonathan Anderson tervezte Dior-ruhájára filmsávokat applikáltak: a film jelenetei szó szerint a testén jelentek meg. A ruha a film, a test a ruha médiuma lett. Emma Chamberlain esetében is rétegzett gondolat áll a látványos Mugler-kreáció mögött.
A ruha alapja Mugler 1997-es Chimera Dressének átértelmezése (a divatház tehát saját archívumával folytat párbeszédet), miközben Anna Deller-Yee festőművész kézzel, hagyományos festékanyagokkal festette rá Van Gogh és Edvard Munch ecsetvonásait. Negyven munkaóra, négy napnyi száradás. Az eredmény egy olyan darab, amely egyidejűleg idéz meg képzőművészeti referenciát, divatarchívumot és személyes narratívát, hiszen Chamberlain apja festő.
Heidi Klum bizarr jelmezben sokkolt a Met-gálán, élő szoborként vonult végig a vörös szőnyegen
Rachel Zegler Prabal Gurung-ruhájával az est egyik legjobban értelmezett kosztümjét vonultatta fel. Paul Delaroche 1833-as festménye, a Lady Jane Grey kivégzése a referencia: az ártatlanság és a tragédia metszéspontját ábrázolja. A ruha mellé Jennifer Behr tervezett selyemchiffon maszkot (szintén a festmény ihlette), amely a képnek azt a pillanatát idézi, amikor a kivégzésre váró királynő már nem lát. Hunter Schafer vitte a pálmát a legjobban öltözöttek között. Custom Prada-ruhájának referenciapontja Klimt Mäda Primavesi (1912–13) portréja, amely nem véletlenszerű választás: a festmény a Metropolitan állandó gyűjteményének része.
Schafer az empire derékú kreációban a festménybeli kislányt jelenítette meg felnőtt korában: a ruha stratégikusan tépett és felfeslő részein át kék selyemchiffon bélés látszott, a haj festéknyomokat idézett, a smink a Klimt-portré ecsetnyomait követte. A Szamotrákéi Niké több értelmezést tudhatott magáénak ezen az esten. Kendall Jenner Gap by Zac Posen-szárnyai idézték a szobrot, sajnálatos módon a szárnyak végül nem kerültek fel a vörös szőnyegen, és az öltözet töredékessé vált. Sikerültebb interpretáció volt Yu Chi Lyra Kuo Jean Paul Gaultier-kreációja: a szobor tömegét és mozgásának feszességét fordította viselhetővé.
Charli XCX Van Gogh és Yves Klein metszéspontján találta meg a saját dress code-értelmezését. Hailey Bieber YSL-ben volt jelen, Yseult Harris Reid-kreációban. Jordan Roth Robert Wun tervezte öltözékét a Pigmalion és Galathea-mítosz ihlette – egy életnagyságú szobor ölelte át viselőjét hátulról: az est egyik legtalálékonyabb szerkesztői megoldása. Madonna Leonora Carrington Temptation of St. Anthony festményéhez nyúlt vissza, Saint Laurent-ruhában, hajón egyensúlyozó fejdísszel, hét kísérővel hordozva az uszályát.
Nicole Kidman a Met-gála királynőjeként tündököl, 17 éves lányával együtt lépett a vörös szőnyegre
A performativitás határán: a nagylátványosság
A MET-gála sosem csupán vörös szőnyeg, évente megteremti a saját spektákulumát. 2026-ban ez a dimenzió is erős volt, több öltözet valódi installációvá, performanszdarabbá vált. Ezt a tendenciát ezúttal csak egyetlen példával idézem meg. Sarah Paulson Matières Fécales kreációban úgy hatott egyszerre volt taszító, groteszk és teljesen hipnotikus. A look ráadásul egyértelmű kapitalizmuskritikaként is működött, hiszen a luxusdivat testre írt torzulásain és túlzásain keresztül mutatta meg a fogyasztás esztétikájának abszurditását.
Az est igazi nyertese: Robert Wun
Ha az est egyetlen vitathatatlan győztesét kellene megnevezni, az Robert Wun. A hongkongi születésű, Londonban dolgozó couturier nyolc vendéget öltöztetett fel (Lisa, Beyoncé, Naomi Osaka, Jordan Roth, Audrey Nuna, Ananya Birla, Gustav Magnar Witzøe és Nichapat Suphap), és mindegyik esetben a gála csúcsmezőnyébe tartozó öltözetekről volt szó. Andrew Bolton kurátor három Wun-darabot vett fel a kiállítás állandó gyűjteményébe.
Wun olyan vizuális nyelvet hozott az idei gálára, amelyet akár generációs váltásnak is nevezhetünk: a 3D-nyomtatás és az AI-inspirálta divat esztétikáját honosítja meg az haute couture keretei között, miközben minden darab mögött komolyan felépített storytelling van. Lisa thaiföldi tánchagyomány által inspirált, 66 960 Swarovski-kristályból álló kreációja öt kilogrammot nyomott, viselője mégsem terhelt tárgyat cipelt, hanem saját maga emelte fel a fátylát. Audrey Nuna fehér kabátján 15 000 fekete kristály rendeződött látens foltokba, UV-fényben feltárva azt, ami nappal rejtett marad. Jordan Roth szürke bársonyruhájából egy arcnélküli szobor nőtt ki hátulról, ölelő mozdulatba: az est talán legprecízebb konceptuális megoldása.
Beyoncé kristályokkal kirakott pucérruhája láttán elakad a szavad, 10 év után újra tarolt a Met-gálán
Az ékszer mint főszereplő
Az idei gálán egy másik, kevesebbet tárgyalt, de fontos tendencia az ékszer önálló értéken, nem csupán kiegészítőkéntvaló megjelenése. Emily Blunt Ashi Studio-kreációját Mikimoto gyöngyékszer tette teljessé: az ékszer volt a témaértelmezés hordozója. Colman Domingo Valentino-ruhájához Boucheron ékszer járult, és a kombináció meggyőző volt. Keke Palmer Wempe-nyakláncát (1200 gyémánt, 211 karátos összsúly, 300+ munkaóra) ő viselte először. Irina Shayk Alexander Wang-kreációjában az öltözet maga is ékszerből állt: karperecek, choker-nyaklánc, gyűrűk a hagyományos textil helyett.
A 2026-os MET-gála minden PR-szaga ellenére meggyőzött arról, hogy a divat mondén művészet.
De, ami még ennél is fontosabb: arra mutatott rá, hogy a divat jelenleg a saját mediális lehetőségeinek határait próbálja kitolni. Új anyagokkal, új dimenziókkal, új narratív keretekkel kísérletezik. Köszönjük, Robert Wun.
