„Ha minőségi dolgot vásárolunk, akkor jól érezzük magunkat, és ez az érzés megmarad” - 74 éves lett Miuccia Prada

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az olasz divat megteremtője kétség kívül Miuccia Prada, aki a mai napig pont úgy tervez, hogy tudja, mely ruhadarabbokra van szükségünk, ha mindig magabiztosan és stílusosan akarunk megjelenni. A divathoz való hozzáálláshoz természetesen nagyon sokat adott a politikai tudományból szerzett doktorija, hiszen a szemléletmódját nemcsak az üzletben, hanem a Prada és a Miu Miu kreatív direktoraként is tudja kamatoztatni.

prada
74 éves lett Miuccia Prada, és még mindig aktívan dolgozik
Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images

Miuccia Prada 1949-ben született Milánóban, méghozzá egy igazi olasz családban, ahol a divat már nem volt ismeretlen. Tanulmányait a Milánói Egyetemen végezte politikatudományból, később pedig a Piccolo Teatroban szerezte meg doktoriját. Érdekesség, hogy egy ideig még a kommunista párt tagja is volt, de 1978-ban a politika helyett inkább a divatvilágot választotta - és milyen jól tette! Az 1913-ban alapított és már világszerte ismert Prada márkának pont arra a kis vérfrissítésre volt szüksége, amit az alapító unokahúga, azaz Miuccia hozott meg.

Innovatív ötletek a Prada divatházban

A Prada divatházat Mario Prada alapította Milánóban 1913-ban. A márka eredetileg bőrárukkal foglalkozott, amelyek elég gyorsan népszerűek is lettek. Az első Prada bolt Milánóban nyílt, amelynek eredeti neve és logója a mai napig látható a Galleria Vittorio Emanuele-ben lévő Prada üzlet egyik bejárata fölött.

Miuccia Prada a 2023-as Met-gálán
Fotó: Taylor Hill/Getty Images

A ruhák, a cipők, a kiegészítők és egyéb divat termékek széles választéka az 1970-es években érkeztek meg, 1978-ban Miucciua Prada csatlakozásával pedig tovább bővült a termékek listája. A divattervező karrierjét a férfiruhákkal foglalkozó vonal, a Prada Uomo bemutatásával kezdte, a többi kollekcióval pedig folytatta. Minimalista, letisztult és tipikus olasz stílusa hatalmas sikert aratott az 1980-as években, azóta pedig az egyik legismertebb, legnépszerűbb luxusmárkaként tartják számon, trendet teremtve számos ikonikus termék bemutatásával.

Keszeg Anna: „Lagerfeld prototípusa volt annak a gondolkodásnak, mely a divatot a társadalmi és önkontroll terepeként kezeli”

Keszeg Anna: „Lagerfeld prototípusa volt annak a gondolkodásnak, mely a divatot a társadalmi és önkontroll terepeként kezeli”

Miucciu Prada számára természetesen mindig is a funkcionalitás és a minőség volt az első helyen, híres mondásai közé tartozik, hogy: A minőség végül is nem csak a termékről szól, hanem az élményről is. Ha minőségi dolgot vásárolunk, akkor jól érezzük magunkat, és ez az érzés megmarad.

A Prada termékek a mai napig kiváló minőségű anyagokból készülnek magasan képzett szakemberek által, ezért is számít manapság az egyik legmeghatározóbb márkának. Az innovatív, elegáns és minimalista stílus átjárja a márka minden egyes darabját, és a cél, hogy a Pradát viselő nők magabiztosak legyenek, és ruháikat ne csak hordják, hanem a kifejezés egyfajta eszközeként is használják. Azzal, amit viselsz, megmutatod magad a világnak, különösen manapság, amikor az emberi kapcsolatok olyan gyorsak. A divat azonnali nyelv. - mondta a divattervező már több alkalommal is. A Prada márka jellemzője, hogy olyan friss ötleteket és megközelítéseket hoz a divat világába, amellyel azonnal trendet teremt, mégis időtálló dolgot mutat be, amely évekkel később is maga a stílus, ha valaki tudja magabiztosan viselni.

Miuccia Prada kreatív igazgatói munkáját 2020 áprilisa óta Raf Simons divattervező segíti, aki korábban a Dior és a Calvin Klein divatházaknál is tevékenykedett kreatív igazgatóként. A divattörténelemben senki nem számított rá, hogy Miuccia Prada megosztja majd tervezői munkáját valakivel, ám a közösen bemutatott kollekciók sikeresek voltak.

Patrizio Bertelli szerepe is meghatározó a Miuccia életében

Patrizio Bertelli 1978-ban csatlakozott a céghez, és rövid idő alatt kulcsfontosságú szereplő lett a vállalkozás menedzselésében és növekedésében. Bertelli feladatai közé tartozott a gyártás, értékesítés, marketing és a márka globális terjeszkedésének elősegítése is, mindemellett Miuccia Prada férjéről beszélünk.

Patrizio Bertelli és Miuccia Prada együtt építik a Prada divatbirodalmát - kollégaként és párként is tökéletesek együtt
Fotó: Giorgio Perottino / Stringer/Getty Images

A pár 1987-ben házasodott összes és érdekes módon a magánéletben és az üzleti életben is tökéletes a szinergia férj és feleség között. Patrizio Bertelli olasz üzletemberről az a hír járja, hogy keménykezű, elszánt és nagyon okos is. A házaspár nemcsak a Prada Divatházat vezeti együtt, ki-ki a maga személyiségét tökéletesen érvényesítve a márkában, hanem a művészeti és kulturális életben is aktívan részt vesznek. A Prada Alapítványt azzal a céllal hozzák létre, hogy a lehető legtöbb támogatást tudják adni a kortárs művészet, az építészet és a divat területén.

Karl Lagerfeld lófarkának története ikonikus - de hogyan válhatott azzá, ha még csak nem is szép?

Karl Lagerfeld lófarkának története ikonikus - de hogyan válhatott azzá, ha még csak nem is szép?

A Miu Miu márka a divattervező provokatív személyiségének megtestesülése

Miuccia Prada 1993-ban hozta létre a Miu Miu márkát a Prada Divatházon belül. A márka kínálatában ruhák, cipők, táskák és számos kiegészítő is megtalálható, így vásárlóik tetőtől talpig fel tudnak öltözni egy-egy kollekcióból.

Míg a Prada letisztult, minimalista, örök darabokat magában hordozó stílusjegyekkel rendelkezik, addig a Miu Miu provokatív, élénk, váratlan és rendkívül egyedi. A merész színek, minták és textúrák még felismerhetőbbé teszik a Miu Miu darabokat, miközben nagyon jó eszközök arra, hogy kiemeljék a személyiségünket, fantáziánkat és egyediségünket. Az elegancia természetesen itt is erős, ám ezt egy sokkal vagányabb, modernebb és humorosabb formában láthatjuk.

Miuccia tehetségét számos módon elismerték már

A divatvilágban a vásárlók sokasága csak egy a rengeteg elismerés közül, amelyet a tervezők, divatházak és márkák. És igen, néha egy olyan ügyes üzletember sem elég, mint Bertolli, aki ugyan világszerte ismert luxusmárkává emelte Prada munkásságát, ám a tervező tehetsége is kellett ahhoz, hogy a vásárlók imádják, a divatvilág szereplői pedig elismerjék a munkát.

Lakatos Márk azt elemzi, mi is az a jó ízlés. Vajon te rendelkezel vele?

Lakatos Márk azt elemzi, mi is az a jó ízlés. Vajon te rendelkezel vele?

Miuccia Prada 1993-ban megkapta munkásságért az International Awardot, 2000-ben a Council of Fashion Designers of America pedig az évtized divattervezőjének járó díjat ítélte neki. 2004-ben a British Fashion Awards az Év Divattervezőjévé tette, 2013-ban pedig a The Wall Street Journal Magazintól az Év Innovátora díjat kapta meg újító szemléletmódja miatt.

A Council of Fashion Designers of America 2019-ben újra elismerte a Prada és a Miu Miu tervezői munkásságáért. A tervező ruháit számos híresség viselte már a vörös szőnyegen, köztük Rihanna, Beyoncé, Emma Stone vagy Margot Robbie, de nemrég Kyle MacLachlan is vonult a Prada kifutóján és Emma Corrin is megjelent a Miu Miu divatbemutatón. A márka arcai között is számos hírességet találunk, mint Emma Watson, aki a Prada új parfümének az arca vagy Tom Holland, aki a Prada férfiruháinak kampányarcaként pózolt az 2022-es tavaszi/nyári kollekcióhoz.

Margot Robbie Prada ruhában pózol Ryan Gosling mellett a vörös szőnyegen
Fotó: Greg Doherty / Stringer/Getty Images

A sikerek közé sorolandó, hogy a Prada által létrehozott Trembled Blossoms című rövidfilm bemutatásra került a 2010-es Velencei Filmfesztiválon a Corto Cortissimo szekcióban. A rövidfilmet itt te is megnézheted:

Miuccia Prada életműve a Prada és a Miu Miu, amelyeket a mai napig, 74 évesen is teljes erőbedobással tervez és innovatív szemléletmódjának köszönhetően sikereket sikerre halmoz. Az idén bemutatott Miu Miu bugyis szettek az egyik legváratlanabb kollekcióként hozta le számos divatmagazin, és már most megtalálhatóak a csillogós bugyi és pulcsi outfitek a divatmagazinok trendelőrejelzéseiben. Nem csoda, hogy az olasz tervezőre igazi ikonként tekint a divatvilág!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője