Molnár Nini táskája a legédesebb, amit valaha láttunk

2023. október 24.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Molnár Nini, a NINI márka divattervezője ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban, aki egyenesen Londonból jelentkezik.

Molnár Ninit karrierje elején modellként ismerhettük meg, bejárta New Yorkot, Milánót, tanulmányait Londonban végezte, ahol a város sokszínűsége inspirálta arra, hogy elkezdje saját márkáját is, és ne csak a kamera egyik oldalán álljon a szebbnél szebb kreációkban. Divattervezőként 2015-ben debütált, amikor bemutatta első, saját tervezésű táskáját, a Pombaget, ami valósággal felrázta a magyar divatszakmát. 2017-ben pedig elnyerte a GLAMOUR Women of the Year Az év kiegészítőtervezője díját. Nini öltözködési stílusában merészségéről és sokszínűségéről híres, valamint színes személyisége mai napig sokunkat megmosolyogtat számos tévéműsorban és sorozatban is.

Molnár Nini keddi Gardróbnapló szettje

„Ma délelőtt otthonról dolgoztam, és egy budapesti esemény szervezésén munkálkodtam. Utána pedig elindultam a városba, egy-két local üzlettel volt találkozóm, emiatt fontos volt, hogy a táskám legyen az outfitem középpontja, így köré építettem fel a többi ruhadarabot."

Molnár Nini a szezon egyik üde árnyalatát, a kéket választotta az egyik kulcsdarabként

Zakó: H&M x Mugler

Pulóver és cipő: ZARA

Táska: NINI

Nadrág: LE GER

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom