Nagy Bogi megmutatta, melyik az a kedvenc szettje, amit új videoklipjében is viselt

2020. november 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nagy Bogi kiskora óta foglalkozik a zenével. 12 évesen szerepelt először képernyőn, az Ének iskolájában láthattuk Molnár Ferenc Caramel mentoráltjaként.

Az évek alatt több televíziós műsorban is megfordult de igazán a Dal 2019 hozta meg sikerét ahol bejutott a döntőbe első dalával, amit Caramel írt. Idén jelölték a Petőfi Zenei Díj - év énekesnője kategóriában. Jelenleg még gimnazista, idén fog érettségizni de rengeteg terve van a jövőre nézve. Hamarosan megjelenik első lemeze, emellett folyamatosan új dalokon dolgozik. Instagram oldalán betekintést enged mindennapjaiba, ahol őszintén megmutatja jobb és rosszabb napjait.

Íme Bogi mai szettje!
Évekig volt rövid hajam de egyszerűen imádom a mostani hosszát. Szeretem így hordani. Nagyon Bogis. Csütörtökön szintén nagyon extra napom volt, Debrecenben jártam, ahol az új klipemet is forgattuk. Ekkor még szerencsére sütött a nap. A forgatásra kaptam ruhákat egy debreceni tervező lánytól, ez volt a kedvenc darabom tőle.

Ruha: Lise the Brand
Cipő: Stradivarius

Itt tekintheted meg a klipet:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom