Óriási baki a Nike Cristiano Ronaldót ünneplő új kampányában

Christiano Ronaldo
Fotó: Getty

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2017. június 6.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miután két éven belül másodszorra is győztesen került ki Cristiano Ronaldo a Bajnokok Ligájából, illetve ő és a csapata, a Nike úgy döntött, okvetlenül őt választja legújabb reklámjához. Egy fiatalkori fotót választottak a focistáról, amit elláttak "This Boy Knew" felirattal és Nike pipával, azonban egy apróságról megfeledkeztek. A focista rajongói rögtön utánajártak a témának, és kiderült, hogy az eredeti fotón Ronaldo egy Adidas pulcsit viselt.

A Nike nemes egyszerűséggel megvágta a fotót, hogy ne látszódjon a márka három csíkja, és már készen is volt az új reklámanyag.

A régi és az új fotó

Egyelőre a Nike és az Adidas sem nyilatkozott az ügyben, de mivel a rajongók már kikeltek magukból, garantáltan erre sem kell sokat várnunk.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)