Pert nyert a Zara a Louboutin ellen

2012. június 21.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Christian Louboutin másolásért perelte be a Zarát, ugyanis a márka a tervezőéhez hasonló, jellegzetes, vörös talpú cipőket hozott forgalomba. A bíróság úgy határozott, hogy a vásárlók nem fogják összetéveszteni a nagy márkát és az alacsonyabb árkategóriába tartozó Zara darabokat.

Köztudott, hogy Louboutin cipőinek védjegye a jellegzetes skarlátvörös szín, ez emeli ki a cipőket a többi közül. Ennek a színnek a használatát most engedélyezte a bíróság a Zarának is. Ez nagy veszélyt jelent a márkára nézve, nem csupán anyagi szempontból. A divatvilágban ez legalább akkora döfés, mint mikor nagy tervezők, világmárkák hamisított darabjaival találkozunk a piacokon.

Louboutin egyébként már 2008-ban is beperelte be őket, mivel a Zara hasonló nyitott orrú magas sarkúval állt elő, mint a YoYo kollekció darabjai. A pert akkor is elvesztette, a bíróság szerint ugyanis a vásárlók pontosan tudják, hogy azok a darabok, amelyeket a Zara árusít, nem egyeznek meg a Louboutin-féle darabokkal. A végső fellebbezés eredménye szerint a Louboutin márka, amelynek több híresség, köztük Victoria Beckham vagy Sarah Jessica Parker is nagy rajongója, 2000 font perköltséget fizet a bíróságnak.

Louboutin vs. Zara

A Louboutin operatív igazgatója, Alexis Mourot szerint a márkának továbbra is ki kell állnia maga mellett, ahogyan eddig tette. Louboutin egyébként 2008-ban védjeggyel látta el piros talpú cipőit.

A hamisítós harcok folyamatosak, tavaly Yves Saint Laurent vádolta a Zarát azzal, hogy a 2011-es Resort kollekciójában hasonló cipőket vonultatott fel, mint a tervező piros talpú cipői. A per az Egyesült Államokban zajlik, egyelőre nem született döntés az ügyben.

Az év elején Louboutin a Libération nevű francia lapnak nyilatkozott arról, hogy tisztában van azzal, hogy nem sajátíthat ki magának egyetlen színt sem. Tettei persze nem erről tanúskodnak, de talán így van ez jól, hiszen ezek az apróságok tesznek egy-egy márkát jellegzetessé és igazán egyedivé. A skarlátvörös sarkak pedig a Louboutin logóval válnak azzá, amik. Egyetértetek?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom