Rasszista a divatipar - ezért bojkottálná a márkákat a szupermodell

Iman most nem ilyen jó kedvű
Iman most nem ilyen jó kedvű
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2013. augusztus 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az 58 éves szomáliai származású szépség, Iman bojkottra szólított fel.

A szupermodellnek elege lett abból, hogy az amerikai divathét alig-alig ad helyet afroamerikai lányoknak. ´Úgy érzem, eljött az ideje, hogy olyan határozottan lépjünk fel, ahogy a 60-as években. Mondjuk ki, ha nem alkalmaztok több színesbőrű modellt bojkottáljuk a márkát´- nyilatkozta harcosan Iman.

A New York Times nemrég elemezte a New York-i divathetet, és kiderült, hogy a tavalyi 8.2 százalékoról 6%-ra esett vissza a kifutón végigvonuló afroamerikai modellek száma. ´Rettenetes irányba mennek a dolgok. Azt gondolod, hogy az ország élén egy fekete elnökkel és First Ladyvel, lassan javul majd a helyzet, de kiderül, hogy mindez nem igaz, sőt´- mondta elkeseredetten a legendás modell.

Iman egyébként a New York-i divathéten szereplő márkákat azzal fenyegette meg, hogy nem fél a közösségi oldalakon aláásni a rasszista márkák hírnevét. Kíváncsiak leszünk, vajon a szépség felháborodása hatással lesz-e a 2014-es tavasz-nyári divatot bemutató, alig egy hónap múlva kezdődő divathétre!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)