Szécsi Böbe mai szettje igencsak szexi!

2020. február 26.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A fiatal budapesti énekes-dalszerző korán került bele a hazai könnyűzenei életbe. Azóta számos hazai produkcióval kollaborált, tavaly májusban pedig szólóprojektjébe is belevágott, amivel BÖBE néven adja ki 13 éves kora óta íródott saját szerzeményeit.

Idén az a megtiszteltetés érte, hogy ő is szerepelhet a Women Of The Year jelöltjei között Az év énekesnője kategóriában, ezen a héten pedig debütáló kislemezét is bemutatja.

Az énekesnő a zene mellett a divat megszállottja is, így minden napra tartogat egy izgalmas összeállítást a Gardróbnapló olvasóinak számára.

Íme Böbe mai szettje:

Ma egy kicsit vadabb, grunge beütésű szettet hoztam. Egy átlátszó, hosszú ujjú fekete felsőt párosítottam egy extra magasított derekú, elől megkötős Mom jeansszel. Imádom az ilyen fazonú nadrágokat, mert a '70-es évek hippijeit idézik meg számomra. Az outfithez ezüst ékszereket és ezt a szuper minitáskát választottam egy fekete Converse cipővel, és persze mivel még hideg van, egy puffer dzsekit is társítottam a szetthez.

Felső: Zara
Nadrág: Zara
Cipő: Converse
Táska: Primark
Nyaklánc: Primark
Pufi dzseki: Bershka




Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom