Terhes és meztelen!

2010. május 11.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Azt is mondhatnánk, hogy nagy hagyománya van terhes hírességek meztelen címlapjának, most Claudia Schiffer is beállt a sorba!

Nem is akármilyen körülmények között, hiszen a német szupermodell, aki harmadik gyerekét várja, a német Vogue júniusi címlapján szerepel anyaszült meztelenül. És ha már ilyesmire adta a fejét, akkor természetesen a kamera mögött nem is lehetett más, mint az, aki már számtalanszor egekig magasztalta, fotózta, filmezte, ruhákat álmodott rá, Karl Lagerfeld?!

A német Vogeu most Claudiának szenteli a júniusi számot, talán sokan emlékeznek rá, hogy éppen egy éve, az akkor szintén terhes Heidi Klum volt a főszereplője a magazinnak, igaz Heidi azért meztelenül nem pózolt, de az biztos, hogy a emlékezetes lapszám volt. Egyelőre még nem tudhatjuk, milyen a legfrissebb német Vogue, de hogy ez is emlékezetes lapszám lesz, arra mérget is vehetünk. A címlap minden bizonnyal az, Claudia egyszerűen gyönyörű!

schiffer-nagy-d00006DDFe38b2529cd4f.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom