18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Vetkőznöd kell a sikerért!

2011. szeptember 26.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A francia Vogue főszerkesztője azzal az ígérettel vette át a magazin irányítását, hogy a Roitfeldre jellemző merész kísérletezésből visszanyes, és klasszikusabb divatmagazint készít.

A Vogue Paris valóban szelídült Emmanuelle Alt keze alatt, mostanában alig-alig jelentek meg pucéran pózoló modellek a divatlapban, a kétértelmű, rázósabb témájú divatanyagok pedig szinte teljesen eltűntek. Nem feltétlenül a meztelenkedés hiánya miatt, de az új főszerkesztő irányvonala nem nyert sok új hívet a magazinnak. Carine Roitfeld nagyon karakteres víziója cseppet sem tette egyszerűvé Alt helyzetét, hiába számított sokáig a ex-főszerkesztő jobb kezének, egyelőre csalódást okozott.

Úgy tűnik, azonban, hogy az októberi számban már csinál egy hátraarcot, és egy gigantikus divatanyag erejéig visszatért a roitfeldi útra. A korábbi hagyományokhoz hűen magára vállalta a koncepció kiötlését, és a stylingot is, a fotózással pedig a Mert Alas és Marcus Piggott fotóspárost bízta meg. A divatanyagban Sasha Pivovarova és egy kicsit Anja Rubik pózol lelkesen, és bizony általában hiányos öltözetben.

Vajon, tényleg ez hiányzott Roitfeld utáni időszak Vogue Paris-jából?

Kattints a képre, és nézd meg a teljes divatanyagot!

galeria"); return false;" href="/galeria/1064">

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom