Lecsapott az internetrendőrség! A Benetton márka is nőgyűlölő?

2017. június 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy ideje kesergünk azon, hogy az interneten, a közösségi oldalakon lassan képtelenség lesz például viccelni, tréfálkozni.

Benetton kampány
Fotó: Instagram

Korábban a gyűlölködők tették tönkre az internetes kommunikációt, akik kéretlenül bárhová odakommenteltek, pusztán csak azért, mert élveztek gyűlölködni, kötekedni. Mostanra annyival színesebb lett a paletta, hogy a gyűlölködők mellett felbukkantak a hiperérzékeny, hipertoleránsok, akik csak és kizárólag úgy képesek bármilyen jelenséget vizsgálni, hogy arra figyelnek csupán, mi lehet a kirekesztő egy posztban, címben, képben, reklámban, bármiben.

Alapesetben az internet óriási lehetőségnek látszott, jobb pillanataiban még most annak látszik valamelyest, arra, hogy növelje a toleranciát az emberekben. Sokféle érdekes és értékes embert, csoportot ismerhetünk meg, szinte bárkivel kapcsolatba léphetünk, csak rajtunk múlik, hogy elszakadjunk a dolgok egyoldalú megismerésétől, az interneten bármilyen kérdésben pro és kontra is tájékozódhatunk. Az elfogadás, a nyitottság azonban vesztésre áll - legalábbis hajlamosak vagyunk azt gondolni, amikor olyan álbotrányokkal találkozunk, mint amilyen most a Benetton egyik Instagram-hirdetése körül tört ki.

Az olasz márka éppen arról volt ismert korábban, hogy még jóval az internet egyenlőségapostolai előtt a tolerancia, és a másság elfogadásának zászlóvivője volt például a reklámjaiban. A Benetton nagyon nyíltan és következetesen vállalta fel a véleményét, és már régóta a legkülönbözőbb származású, bőrszínű, szexuális orientációjú modelleket szerepelteti a hirdetéseiben. Már akkor, amikor ez még nem számított különösképpen menőnek. Erre mi történik most? Kiderül, hogy a Benetton valójában nőgyűlölő, szexista, meg ehhez hasonlók. Hogy miért? Mert a gyerekkollekciójukat három egymásba kapaszkodó kisfiúval hirdette. Nem átallották aláírni, hogy: "Bocsánat hölgyek! Lányok kitiltva". Ezzel máris sikerült felháborodott kommentek tömegét magukra szabadítaniuk: a lányokat nem lehet sehonnan kitiltani, és egyébként is mi van a nemi különbségeket lebontó kollekcióval, ez szexizmus - záporoztak a vádak, sőt még bojkottot is hirdettek a Benetton ellen.

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> Sorry ladies. Girls not allowed! #SS17 #Benetton #kids United Colors of Benetton (@benetton) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 2., 03:00 PDT

Azért álljunk meg egy pillanatra! Nem írhatjuk ki, hogy csajparti, mert akkor már diszkriminálunk? Problémát jelent, hogy egy cég a kisfiúknak szánt termékeit kisfiúkkal reklámozza? Ez már szeximus? Valakit tényleg az ilyen reklámok kényszerítenek ócska nemi sztereotípiák eltanulására? Félve kérdezzük, de nem lehet, hogy azok, akik ebben a hirdetésben az elnyomás, a szeximus durva megnyilvánulását látják, azok ugyan látszólag egyenlőség nevében szólalnak fel, de valójában ők maguk is csupán gyűlölködők?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

A kollégám a „tükröm”? Munkatársi kapcsolatok értékelése az önfejlesztésben

glamour plusz ikon A kollégám a „tükröm”? Munkatársi kapcsolatok értékelése az önfejlesztésben

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Elkészül 2 perc alatt, finom, ráadásul egészséges is –mutatjuk a receptet (x)

Elkészül 2 perc alatt, finom, ráadásul egészséges is –mutatjuk a receptet (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)