A divat legnagyobb riválisai: Naomi Campbell és Tyra Banks modellháborúja

Talán kevés annyira egyértelmű, és utólag persze kijelenthető, hogy értelmetlen szembenállás volt a divatvilágban, mint az övék. Naomi Campbell és Tyra Banks kapcsolatát egy médiatörténetileg is emlékezetes esemény zárta le, de rivalizálásuk azóta szinte a modellvilág egyik őstörténetévé vált, ami alapmintája a színfalak mögötti pozícióharcoknak.

Tyra Banks és Naomi Campbell
Fotó: Getty Images

A barátinak nem éppen nevezhető viszony persze nem csupán a divatszakma belügye volt, sőt! A pletykalapok egyik leghálásabb témája volt a kilencvenes évek végén és az ezredforduló környékén, hogy csámcsogjanak a két modell háborúskodásán. A csatabárdot még 2005-ben ásták el, de 15 évvel később Tyra Banks-et egy interjújának egyharmad részében még mindig erről szembenállásról faggatták. Ez is bizonyítja, hogy rivalizálásuk túlnőtt önmagán, és az egymással kegyetlenül versengő nők szimbólumává vált.

Naomi, az egzotikus példakép

A nyolcvanas évek végén a divat iránti érdeklődés nagyon megnövekedett. A zenei tévék egyre szorosabbá fűzték a kapcsolatot a zene, a popkultúra és a divat között. A manökenek igazi sztárok lettek, olyan sztárok, mint a színésznők, énekesnők. A szupermodell-generáció egyik legjellegzetesebb arca Naomi Campbell, aki egyetlen fekete modellként ebből a társaságból egy rakás korábban nagyon is létező sztereotípiát rúgott fel. Azóta tudjuk, hogy az ő útja sem volt tükörsima, volt, hogy egy-egy társa nem vállalta a fotózást nélküle, máskor egy jó szándékú és befolyásos tervező ragaszkodott hozzá. És ezekre szükség is volt, mert bármennyire is hihetetlennek tűnik, de a nagy magazinoknál, a legnagyobb divatcégeknél akkoriban labdában sem rúghattak fekete modellek. Naomi Campbell volt az első a Vogue angol és párizsi címlapján, az első aki a legnagyobb márkák kampányaiban szerepelt. Valljuk be, ez nem a sokszínűség felé tett lépés volt akkoriban, hanem csak egy szelídebb rasszizmus, ő képviselte az egzotikumot. Mindezzel együtt is elképesztően sikeres és népszerű volt. A nála három évvel fiatalabb Tyra Banks 15 évesen kezdett modellkedni Los Angelesben, és Naomi Campbell képeivel volt teleplakátolva a tiniszobájának fala. Sok más lányhoz hasonlóan számára is Naomi volt, aki reményt adott arra, hogy neki is összejöhet a siker ebben a szakmában. Amikor 17 évesen Párizsban 1991-ben valósággal berobbant a divatvilágba, és az első szezonjában 25 divatshow-n vonult végig, rálépett az ikonja által kitaposott útra, de csakhamar kiderült, hogy ez az út kettőjüknek igencsak keskeny.

"Sosem lehetsz olyan, mint én"

A fiatal amerikai lányt Los Angelesben nem zavarta, hogy Naomi Campbell-klónt akarnak csinálni belőle, talán Párizsban sem zavarta volna, de gyorsan megmutatta neki a szupermodell státuszba emelkedett ikonja, hogy neki nincs szüksége utódra. Az első találkozásukat úgy festette le Tyra Banks, hogy a párizsi divatbemutatón az öltözőben Naomi mögött állt, és szinte remegett az izgalomtól, hogy találkozhat a példaképével, aki hátra fordult hozzá és csak annyit mondott neki, hogy "Te sosem leszel olyan, mint én". Ugyan ezt kifejezetten tagadta a 2005-ös békülő show-n, de azt nem, hogy egyáltalán nem volt szívélyes a fiatalabb társával. Tyra Banks állítása szerint összeomlott, és ettől a pillanattól fogva úgy érezte, hogy Naomi kifejezetten ellene áskálódik. Neki tulajdonította, hogy Gianni Versace egyszer 20 perccel a divatbemutatójának kezdése előtt tette ki a modellek közül, de Naomi határozottan tagadta ezt: "te nem ismerted Gianni-t, egy csomó lányt az utolsó pillanatban rakott ki a show-ból, például Kate Moss-t, semmi közöm nem volt ehhez" - állította Naomi a 2005-ös tévés beszélgetésen. Tyra Banks felemlegetett egy sor alkalmat, amikor Naomi keresztbe tett neki. Állítása szerint az angol modell fotósokat beszélt le arról, hogy vele dolgozzanak, a kezdeti közös munkák pedig annyira megviselték Tyra-t, hogy évekig tartó mély nyomot hagyott benne, hogy milyen sértően és hidegen bánt vele a Campbell.

A Vogue divatfotózásán, ahol egyetlen szót sem szólt Naomi Tyrához:

Naomi Campbell és Tyra Banks
Fotó: Vogue US

Évekkel később, amikor a Victoria´s Secret divatbemutatójának backstage-ében meglátta Naomi-t, akkor rögtön összeszorult a gyomra, és igyekezett minél távolabb kerülni tőle. "Lelkileg terrorizáltál", "Tönkre tetted az önbizalmam" - olvasta Tyra Naomi fejére annak bűneit a 2005-ös interjúban.

Szirupos békekötés

A két modell között állt a bál 14 éven keresztül, a lapok a részleteken élvezkedve teregették ki az ellenségeskedés amúgy jelentéktelen epizódjait. Tyra Banks egyetlen pillanatot sem szalasztott el, hogy Naomi botrányaihoz (akinek botrányokból kijutott ebben az időszakban szép számmal) valamilyen rosszindulatú megjegyzéssel hozzá ne járuljon. Ugyan ebben a történetben később egyértelműen sikerült saját magát beállítania a bántalmazott, ártatlan félnek, de az igazság az, hogy Tyra Banks egy idő után nagyon szándékosan provokálta, és nem a színfalak mögött, hanem a médiában Naomi Campbellt, aki nem volt rest visszaüzenni, és ezek az üzenetek lényegében mindig ugyanarról szóltak, amiről az első beszélgetésük, hogy Tyra sosem léphet Naomi helyében. Nem tudni, hogy mi vitte rá őket, hogy 2005-ben mégis elássák a csatabárdot. Vagy is hát, dehogynem! Nyilván a pénz! Tyra Banks 2005-ben bejelentette, hogy felhagy a modellkedéssel, és a kifutó helyett a tévében építi újra a karrierjét. Akkor már ment Tyra Banks America`s Next Top Model című reality műsora, ami kezdett igazán beindulni, és elindította a saját talk show-ját Tyra címmel. Ebben az évben szakadt meg a kapcsolata a Victoria´s Secrettel, aminek 9 éven át volt kiemelt modellje, azaz angyala. A nagy békülésre éppen a Tyra show egy speciális adásában került sor. Az egész háromnegyedórás adás nagyon furcsa koreográfiára volt felhúzva. Az első részben a két egykori ellenség nézők nélkül az üres stúdióban vitatja háborúskodásuk történetét. Naomi Campbell nem sok esélyt kap, hogy megvédje magát, gyakorlatilag Tyra Banks 30 percen keresztül olvassa a szupermodell bűneit a fejére, aki csak nagyon ritkán szól közbe.

Nem tagadja, hogy valóban időnként kegyetlenül bánt a kolleganőjével, és elismeri, hogy elég sokat hibázott a karrierje során. Látványosan bocsánatot kér Tyrától, majd ugyanezt megismétli újra, az immár a nézők jelenlétében folytatódó rövidebb blokk elején. Megtörténik a nagy egymás nyakába borulás, a 14 éve tartó háborúnak örömkönnyes és megható a lezárása. A műsor végén még furcsa módon azzal ássák el a csatabárdot, hogy kifigurázzák a másik kifutós vonulását.

Te jó ég: Naomi Campbell 64 éves édesanyja olyan, mintha egyidős lenne lányával

Te jó ég: Naomi Campbell 64 éves édesanyja olyan, mintha egyidős lenne lányával

Két áldozat, két nyertes

Naomi Campbell és Tyra Banks békülése óriásit szólt, a show-t rengetegen megnézték, és azóta is milliószor idézték fel a műsort, elemezték szédszedték minden pillanatát. Az ügy folytatása annyi lett, hogy bár a show-ban Tyra élesen kritizálta a Victoria´s Secret márkát, akik fogyásra akarták ösztönözni, mégis abban az évben nem lehetett kihagyni, hogy a két egykori ellenfél együtt vonuljon a fehérnemű show-n, aminek egyértelműen a legnagyobb sztárjai voltak. A sors fintora, hogy mindkettőjük számára ez volt az utolsó szereplés a világ legnézettebb divatbemutatóján. Azóta párszor összefutottak és mindig mosolyognak a közös fotókon, a szócsata véget ért. Igaz, Tyra Banks azóta is szívesen ecseteli, hogy milyen lelki abúzust kellett elszenvednie Naomitól, de ma már megértően magyarázza persze a régi történeteket. Hogy aztán mennyire volt őszinte a békülés, azt valószínűleg sosem tudjuk meg, de a pr-értéke mindenesetre hatalmas volt. Naomi kozmetikázni szerette volna a megtépázott renoméját, ráadásul a parfümjeivel éppen ekkor lépett az amerikai piacra, szüksége volt a felhajtásra és arra is, hogy jobb legyen a megítélése. Még azt is bevállalta, hogy ő legyen a bűnbánó, első sorban elítélendő fél a sztoriban. Tyra Banks televíziós mogulnak készült, az új Oprah-nak, és a nézettségén hatalmasat dobott ez a sztori, és végre szemtől-szembe kerekedhetett elnyomója fölé, ebben a pillanatban kétségtelenül nála volt az adu. Utólag inkább úgy értelmezik a háborúskodásukat, mint amire első sorban a kirekesztő szakma, és a média bujtotta fel őket. Ami valószínűleg igaz is, az elmúlt évek mindig nagyon hangosak attól, hogy a tervezők, szerkesztők, modellek állnak a világ elé, hogy követeljék a kifutók sokszínűségét, de tudjuk, hogy a nagy fogadkozások ellenére még mindig jelentős a különbség, a latin, ázsiai és a fekete modellek kisebbségben vannak, olykor bántó mértékben a pozitív tendenciák ellenére is. A szupermodell-korszak diadalmenetében pedig talán nem véletlenül érezte Naomi Campbell, hogy fekete sztármodellből nincs igazán szüksége a divatszakmának egynél többre. Persze, mindez aligha mentheti fel a viselkedéséért, tényleg elismerte, hogy nem volt támogató, igazságos Tyra-val, sőt egyenesen rosszindulatú volt a viselkedése. Igaz, azt a talk show által 2005-től kijelölt értelmezési keret mára szinte teljesen homályban hagyta, hogy Tyra viszont a kilencvenes évek közepétől nagyon tudatosan tartotta fenn a háborúskodás sztoriját, hiszen a vetélkedés őt mindig odaemelte Naomi mellé, a média idővel tényleg úgy számolt vele, mint lehetséges trónkövetelővel, holott a Vogue híres 1992-es divatfotóin szerepel például Beverly Peele is, aki akkoriban Amerikában már jóval nagyobb névnek számított, mint Tyra Banks.

18+ Minden idők legforróbb aktjai a divatbibliából

18+ Minden idők legforróbb aktjai a divatbibliából

A Vogue 1992-es divatanyagában Tyra és Naomi között Beverly Peele áll, aki a legsikeresebb fekete modell volt akkor Amerikában:

Tyra Banks, Beverly Peele, Naomi Campbell
Fotó: Vogue US

Az első Victoria´s Secret divatshow-n még Beverly Peele, Karen Alexander és Veronica Webb voltak a fekete sztármodellek a kifutón. Ugyan biztosan nem alap nélkül, de Tyra Banks karrierjének, imidzsének egyik legfontosabb pillére lett ez a versengés, és ő sokkal tudatosabban használta a médiát, és érdekelt volt abban, hogy ezt a sztorit ébren tartsa. Ő nyert, hiszen ugyan nem ő lett az új Oprah, de jelentős tévés karriert csinált, és végül is sok más, akkoriban sikeres és felkapott modellel ellentétben Tyra Banks nem merült feledésbe, ma már a szupermodellek pantheonjába sorolják. De nem lett vesztes Naomi Campbell sem. Végül is, az első állítólag Tyrához intézett jóslata beigazolódott, vetélytársa soha nem lett olyan, mint ő. Naomi egyértelműen főalak abban a bizonyos pantheonban, egy korszak arca. A Wikipédia szupermodellekről szóló szócikkében ő fényképpel szerepel, ha beírod a Google-keresőbe, hogy supermodel, valószínűleg az elsők között, ha nem a legelsőnek az ő nevét dobja ki a kereső. Ritka az olyan háborúskodás, ahol a szembenálló felek végül úgy érezhetik, hogy nyertek, Naomi és Tyra csatája úgy tűnik, hogy ilyen.

Tyra showműsorának nagy békülős epizódja itt teljes egészében megnézhető.

Ez is érdekelhet

Neked az ökotudatosság alap? Megérkezett a Printa új kollekciója

Neked az ökotudatosság alap? Megérkezett a Printa új kollekciója

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói