A divattervező, aki túlélte a Titanic katasztrófáját
A modern divatipar a XIX. század második felében, sőt inkább annak is a végén kezdett kialakulni. Akkoriban a női divat központja egyértelműen Párizs volt, itt alakult ki a magas szabászat, a haute couture.
Ezeket láttad már?
A nemzetközi divattérképen Párizs mellett jóformán csak London látszott valamennyire, de az is leginkább a férfi szabászat Mekkája, a Savile Row miatt. A divattervezés ekkoriban még jobbára a férfiak terepe volt, akár női, akár férfi ruhákról volt szó. A Lucy Christiana Sutherland néven született angol Lady Duff-Gordon igazi pionírja volt a divatiparnak, és nem csupán azért, mert nőként hozott létre nagyon sikeres divatházat, hanem azért is, mert valójában egy sor dolgot ő talált ki először, manapság azonban mégsem ezért, hanem leginkább azért emlékeznek rá, mert 1912 áprilisában férjével és titkárnőjével felszálltak a Titanicra, és mindannyian élve vészelték át a hajó tragédiáját, amiből lettek is bonyodalmak, de ne szaladjunk ennyire előre.
Egy önálló üzletasszony
Londonban született, de Kanadában és Jersey-szigetén nőtt fel, a visszaemlékezések szerint már gyerekkorában az volt a szórakozása, hogy a babáinak ruhát készített. Ráadásul úgy, hogy a családi festményeken látható nők ruháit készítette el a babáknak. A családban mindenki által csak Lucynek szólított lány szenvedélye továbbra is megmaradt, és kamaszkorától magának varrta a ruháit, és később íróvá váló húgának, Elinor Glynnek is. Hogy professzionális divattervező vált belőle, ahhoz egy félresikerült házasság is kellett. Fiatalkorának életeseményeihez még hozzátartozik a későbbi életpályáját tekintve kísérteties mozzanat, egyszer ugyanis testvérével rokonlátogatóból hazafelé, Jersey-szigetére tartva léket kapott a hajó, amin utaztak, de sértetlenül megúszták a balesetet.
Alig 21 évesen ment férjhez, hamar született egy kislánya, azonban kiderült, hogy a férje súlyos alkoholista, aki ráadásul bántalmazta is. Lucy nem az a fajta nő volt, aki eltűrte volna a férje viselkedését, és hat év után különköltözött a férjétől, majd három évvel később hivatalosan is sikerült elválnia. Eléggé meglepő volt még ebben a korban is, ha egy nő képes volt végigvinni egy válást, de Lucy ennél többet is tett, létrehozta a Maison Lucile nevű márkát, amelynek saját üzletet nyitott London divatos városrészében már 1893-ban. Korábban egyéni vásárlókat fogadott csak a lakásán, de az előkelő körökben egyre népszerűbb lett, és keresetkiegészítésnek szánt varrásból egy komoly karrier lett. Nem sokkal később nagyobb üzletbe költözött, és mikorra 1900-ban újra férjhez ment, és lett belőle Lady Duff-Gordon, akkora már sikeres, önálló üzletasszonyként szerzett magának hírnevet.
Úttörő divatkirálynő
A Maison Lucile Angliában abszolút első számú volt a női divatban, így aztán a márka hamar terjeszkedni kezdett, 1910-től New Yorkban, egy évvel később Párizsban is nyílt üzlete, és ezzel az első divatmárka volt, amelyik három különböző országba is eljuttatta a kollekcióit. A Lucile-stílust nem könnyű ma már meghatározni, szabászati értelemben nem voltak forradalmi meglátásai, és nem emlegetjük ikonikus ruhadarabjait. Lady Duff-Gordon mindig arra törekedett, hogy kiszolgálja a vásárlói igényeket, hordható, kényelmes és az aktuális divatnak abszolút megfelelő darabokat készített. Nem a tervezésben, sokkal inkább a Maison Lucile kommunikációjában hozott újat.
A Lucile modellek bemutatják a szezon kedvenc darabajait:
A divatbemutatót például egyenesen ő találta fel. Az első ruhabemutatói egy klasszikus angol ötórai teázás és egy szalonbemutató furcsa keveréke voltak. Ő találta ki, hogy összehívja a legfontosabb vevőit egy teázásra, és közben a hat csinos, eredetileg az utcán leszólított, majd később állandó alkalmazottá előlépő munkáslány bemutatta a Lucile legújabb ruháit. Nagyon sokáig (a YouTube-on lehet találni sok ilyen régi divatbemutatót) a divatbemutatók szinte pontosan úgy zajlottak, mint Lady Duff-Gordon szalonjában: a meghívottak nagy kerek asztaloknál ültek, miközben a modellek körbesétáltak.
A Lucile a divatlapok kedvence volt:
A férfi, aki felfedezte a sportoló nőt - Jean Patou, az elfeledett divatlegenda
A férfi, aki felfedezte a sportoló nőt - Jean Patou, az elfeledett divatlegenda
A Titanic-botrány
Lady Duff-Gordon, férjével Cosmóval és titkárnőjével, akit csak Franknek hívott üzleti útra indultak 1912-ben New Yorkba, a Titanic első osztályán. A katasztrófa után valóságos közellenségekké váltak, miután mindhárman sértetlenül vészelték át a tragédiát. Tény, hogy az egyes számú mentőcsónakba, amely 40 embert menthetett volna meg, csupán 12-en ültek, és ugyan a Titanic személyzetéhez tartozók voltak többségben a hajóban, de ott ültek benne Duff-Gordonék is. Különösen Cosmo volt érdekes, hiszen először a nőket és gyerekeket próbálták menteni, valahogy Cosmo mégis felkerült a hajóra. Később többen állították, hogy 5-5 fontot adott a hajóban ülőknek, hogy megmeneküljenek. Többen viszont arra emlékeztek vissza, hogy Lucy Christiana legnagyobb baja az volt, hogy titkárnőjének Franknek a méregdrága estélyi ruhája tönkremegy. Sokan emlékeztek a tervezőnő feltűnő kimonójában, amiben a hajóról menekült, ami egyébként ma is felbukkan a Titanic tragédiáját bemutató kiállításokon, és amely időnként hihetetlen összegért cserél gazdát. Hogy pontosan mi történt, és mi volt igaz a pletykákból, rágalmakból, azt nyilván nem könnyű ma már kihámozni. Könnyen lehet, hogy Lady Duff-Gordon nem a titkárnő ruháját sajnálgatta, hanem a mintegy 400 ezer font értékű (mai áron ennek többszöröséről van szó) ruhát, amit New Yorkba vittek, és ami a rakománytérben süllyedt a tenger fenekére. A Titanic után a bulvárlapok nagyon sokat foglalkoztak velük, de az üzletnek mégsem ez, hanem valójában a világháború, egész pontosan annak vége tett be. A történethez hozzá tartozik még, hogy három évvel később Lady Duff-Gordon jegyet váltott a Lusitania óceánjáróra, hogy újabb üzleti útra menjen Amerikába. Azonban betegség miatt mégsem szállt fel a hajóra, amit aztán 1915 májusában elsüllyesztettek a német torpedók.
Plágiumbotrány és csőd
Az első világháború alatt mint minden cégnek, a Maison Lucile-nek is váratlan problémái adódtak. A párizsi üzletet szinte a háború kitörése után azonnal be kellett zárni, majd nem sokkal később a londoni szalon is erre a sorsa jutott. Lady Duff-Gordon azonban nem esett kétségbe, New York lett a központ, ahol nagyon értékes ingatlanokat szerzett, és jó helyeken nyitott üzletet, majd Chicagóba is terjeszkedni kezdett.
A Lucile modell bemutatja az ideális szettet egy kerti partihoz:
A világháború végével azonban teljesen új korszak köszöntött be, és a tervezőnő nem ismerte fel, hogy változtatnia kell. Ráadásul egy igen komoly ügybe keveredett, ami aláásta a hírnevét. Kiderült ugyanis, hogy a reklámokban, magazinokban, az üzletekben látható divatskiccek nem Lady Duff-Gordon munkái. A Lucile által folytatott gyakorlat bevett dolog volt már akkor is a divatvilágban, nem minden darabot tervezett Lady Duff-Gordon, sőt amikor igazán nagy lett a cég, akkor gyakorlatilag csak jóváhagyta a skicceket, vagy módosítást kért rajtuk, ezek alapján készültek a ruhák. Több tehetséges művész is dolgozott neki, a legkiemelkedőbb és legfontosabb közülük Edward Molyneux volt, aki később saját márkájával fantasztikus karriert futott be. A fiatal tervező a 10-es évektől meghatározó alakja volt a Lucile-nak, az első világháború után visszatért a frontról, és jelezte Lady Duff-Gordonnak, hogy új irányt kell vennie a divatbirodalomnak, de az alapító nem hallgatott rá. Lucy Christiana kirúgta a legtehetségesebb tervezőjét, ezzel elutasította az irányváltás, és hogy, hogy nem, valahogy ezután egyre többen pedzegették, hogy valójában nem is Lady Duff-Gordon tervezi a darabjait, pedig a márka egyértelműen az ő személyére volt felépítve.
Margot, a Lucile vezető modellje, az egyik legelső ismert manöken:
Ezt a hitelvesztést nem élte túl a cég, és 1923-ban lényegében csődbe ment, divatújságírói munkáját folytatta ugyan, és magánmegrendelőknek készített ruhákat is, de hiába próbálkozott, a Maison Lucile-t nem tudta feltámasztani. Ahogy az unokája írta a visszaemlékezésében, a divatkirálynőjének 60 felett kellett megtanulnia a tömegközlekedést, és megtapasztalnia, hogy milyen busszal érkezni egy koktélpartira. Lady Lucy Christiana Duff-Gordon 71 évesen mellrákban hunyt el 1935-ben, sok mindenben megelőzte a korát, nem félt váratlant húzni, de sajnos abban is az egyik első volt, aki súlyos árat fizetett azért, mert volt hajlandó tudomást venni arról, hogy a trendek megváltoztak.
