A Galla márka megnyitja saját showroomját

2014. május 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A munkáim stílusán is érződik, hogy a letisztult vonal áll hozzám a legközelebb, amelyet olykor futurisztikus elemekkel, olykor sötét hangulattal szoktam keverni, ezt a hangulatot szerettem volna a stúdió enteriőrjébe is átemelni. A fehér lett a legmeghatározóbb szín, de szürke, ezüst, fekete bútorokat vagy falfelületeket is találni a lakásban. A tervezési és szabászati folyamatokhoz szükséges berendezések mellett a vásárlók igényeire is igyekeztem odafigyelni, így a ruhapróbához megfelelő fényviszonyok és kellő méretű tükrös felületeket is kialakítottunk.

Bejegyzésem aktualitását az április végi Showroom megnyitó eseménye adja. A GALLA arculatához a fotózások, webdesign mellett az új showroom is szorosan hozzá fog tartozni, így a meghívottak közt azok szerepeltek, akiknek sokat köszönhetek, hiszen rengeteget segítettek a céljaim elérésében és a márka felépítésében. Az elmúlt években nagyon sok szakmabeli fiatallal volt szerencsém együtt dolgozni, így szerettem volna velük közösen megünnepelni a márka számára elérkezett új időszak kezdetét.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Parkinson-kór első tünete az orrban jelentkezik, évekkel a diagnózis felállítása előtt

A Parkinson-kór első tünete az orrban jelentkezik, évekkel a diagnózis felállítása előtt

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)