A J. Crew nem veri át többé a vásárlókat!

2017. május 26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Jó hírünk van, J. Crew vásárlók! Ezentúl sokkal olcsóbban vásárolhatod meg a kiszemelt szoknyákat, cipőket, felsőket, ugyanis a márka új stratégiájának része az árak csökkentése.

J.Crew
Fotó: Instagram

Szinte hihetetlen, de igaz. A cég vezérigazgatója a Wall Street Journalnak megerősítette, hogy több mint 300 termékre vonatkozik a leárazás. Az új, olcsóbb darabokat akár már meg is vásárolhatod!

A cég képviselője azt is elárulta, miért folyamodtak ehhez a megoldáshoz. Úgy vélik a J. Crew megítélése és hozzáállása az utóbbi időben kicsit túl elitista lett. Ezt pedig hatalmas hibának érzik és megpróbálnak változtatni annak érdekében, hogy ne zárjanak ki ilyen sok embert a vásárlók köréből.

A változás másik oka az lehet, hogy a cég kreatív igazgatója, Jenna Lyons áprilisban elhagyta a céget, valamint vele együtt több mint 250 dolgozó is távozott. Ebből kifolyólag a koncepció felborult és egy klasszikus márkából egy inkább túlgondolt brand vált. A jövőben azonban szeretnének kényelmes, barátságos, demokratikus és elérhető imidzset kialakítani. Az előállítás költségeit csökkentve pedig az árak optimalizálása is lehetségessé vált.

A J. Crew igazgatója azt is elmondta, hogy ha tudta volna hamarabb, hogy ekkora szükség van erre a lépésre, már 10 évvel ezelőtt megtette volna, azonban úgy érzi, sosincs késő!

Bizonyos források szerint az idei, nyári kollekció ára már csak a tavalyi töredéke lesz!

Nem tudjuk, mennyi ideig tart majd a csoda, de az biztos, hogy mi nagyon értékeljük, hogy végre van egy márka, amelyik nem szeretné többé átverni a vásárlókat azzal, hogy irreális árakat generál.

Hajrá J. Crew, színes blézert és balerinacipőt mindenkinek!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

6 mellbimbóvillantás 2025-ből, ami mindenkit zavarba hozott

6 mellbimbóvillantás 2025-ből, ami mindenkit zavarba hozott

5 felejthetetlen randiprogram hűvösebb napokra (x)

5 felejthetetlen randiprogram hűvösebb napokra (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)