A Spycraftnál minden az anyagokkal kezdődik, melyeket az utazásai során gyűjtött be a tervező

2021.január.14.

A 2016-ban alapított Spycraft márka a fenntarthatóság és a "slow" divat jegyében született meg. Varga Annamária, alapító és egyben tervező, első munkahelyén varrónőktől leste el a szabás-varrás művészetét, majd egy leopárd mintás ejtőernyős overált tervezett, amit világszerte hordanak a sportolók. Ezt követte egy látogatás egy selyemboltba Hanoiban, ahol még Hillary Clinton is megfordult.

A divat világa sosem állt távol tőle, így természetesen utazásai során is gyakran anyagüzletekbe botlott, ami egyértelmű jele volt annak, hogy ideje elsajátítani a fundementális szabási és varrási alapokat a Mod'Art-ban.
Annamáriát a különleges anyagokról, a fenntarthatóságról és márkája egyediségéről kérdeztem egy stúdiólátogatás során.

Milyen céllal indítottad el a márkád?
A Spycraft szeretne egy személyes és különleges alternatíva lenni, akár már a hétköznapi öltözködésben is. Most is úgy érzem, hogy létjogosultsága van a kultúrák és nemzetek széles körű prezentálásának és ezáltal egymás elfogadásának. Természetesen elfogadva azt a tényt, hogy a túltermelésnek köszönhetően a Bolygónak és lakóinak már nincs igazán szüksége egy olyan divatmárkára, ami tömegtermelésével szakadatlan ontja a ruháit.

Mi inspirál a tervezésben?
Egyszóval és röviden nálam minden az anyaggal kezdődik… Ugyanakkor a tervezés során kiemelt szempont a kényelem és sokoldalú variálhatóság is hosszútávon. Teljes mértékben figyelembe veszem a klienseim aktuális igényeit a tervezés során. Alapvetően olyan világlátott nőknek készítek ruhát, akik igénylik a személyes interakciót és az egyediséget. Azokhoz szól a Spycraft, akik örömmel veszik, ha felfigyelnek különleges ízlésükre, ám mégis kerülik a hivalkodó megjelenést. Igénylik az egyediséget és fontos számukra a fenntartható jövő, van türelmük a személyre szabott elkészítéshez.

Ha már a fenntarthatóságot említed, te hogyan teszel azért, hogy a ruháid fenntarthatóak és környezetbarátak legyenek?
A márka értékrendszerében kiemelt helyen van a környezetvédelem és a fenntarthatóság. Még szabás előtt beavatom az anyagot és megvizsgálom a legfontosabb tulajdonságait. A személyes konzultációk során megbeszéljük a kiválasztott anyag főbb jellemzőit és a kezelését. Gyakran előfordul, hogy külön kis mintákat is adok, így mindenféle kockázat nélkül ki tudják próbálni a vásárlók otthon az anyag minőségét és tisztítását. A legnagyobb gond az, hogy túl sokat vásárolunk és erre alapozva még több ruhát gyártanak. Alapvetően azzal nincsen baj, ha valaki szereti a ruhákat és szépen öltözködik. A legnagyobb gondot mindig a mennyiségben látom. Slowmárkaként a Spycraft teljesen másként viselkedik, mert csak megrendelésre készít ruhát, etikus körülmények között szabászati hulladékot minimalizálva.

Korábban említetted, hogy nálad az anyagnál kezdődik minden. Gondolom itt is a fenntarthatóság és "slow" divat van fókuszban. Honnan szerzed be az anyagokat és mi a történetük?
Az anyagbeszerzés hagyományos módja inkább különböző nemzetközi vásárokon történik, ahol óriási tételben kell vásárolni. Ezt az alternatívát én személytelennek tartom, ezért inkább halmozok fel készletet többféle különleges anyagból de kisebb mennyiségben.
Utazásaim alatt viszonylag adta magát ez az ötlet, mert bárhova mentem nézelődni ,mindig egy textilbolt került az utamba. Hongkongban pedig az irodaházakból kihömpölygő tömeg elől egy selyemboltba menekültem és már teli bőrönddel távoztam. Azóta már tudatosan keresem azokat a helyeket az Atlasz eldugott falvaitól kezdve egészen a Rufisque-i piacig bezárva, ahol mindig különlegességekkel távozok kisebb mennyiségben. Egyébként ebben gyakran a helyiek is segítségemre vannak.
Lehet nem gyakori, de biztos, hogy követendő példa vagyok, mert például jártam már olyan selyemboltban is Hanoiban, ahol még maga Hillary Clinton is tiszteletét tette.
Lassan több, mint harminc országban jártam már. Persze voltam sokak által népszerű városokban is de egy ideje már a kevésbé felkapott helyek kezdtek el jobban érdekelni, főleg a harmadik világban, ahol páratlan természeti látnivalók párosulnak évezredes történelemmel. Többek között jártam Brazilíában, Nyugat-Szaharában, Oroszországban, Marokkóban, Sri Lankán, Vietnámban és Hongkongban. Szerencsés vagyok, mert mindengyik útról teljesen más emberként tértem vissza és életreszóló élmények értek. Sokat tanultam a világról és az ott élő emberekről. Mély benyomást tett rám a szaharai nők bátorsága a színek terén, pláne egy olyan környezetben, ahol már gyér a környezet. Meglepett az is, hogy mennyire pazar színekben és mintákban gazdag anyagokkal dobják fel a sri lankai nők az egyedüli viseletüket, a szárit. Tényleg nem találkoztam két ugyanolyannal az ott tartózkodásom során.



Milyen céljaid vannak a márkával? Elgondolkodtál a boltnyitáson?
Hosszú távú célom azt csinálni, amit szívből szeretek. Egy olyan közönségnek, amelynek érték a márkám. Amennyiben ez egy bolttá növi ki magát, én leszek a legboldogabb, de mégis, az üzlettel kapcsolatban fenntartásaim vannak. Nem szeretnék készleteket felhalmozni, valamint lemondani a személyes méretre készült ruhák varázsáról sem. A hozzám érkezők gyakran Elvarázsolt Kastélynak nevezik a stúdiómat, és ezt a hangulatot szeretném továbbra is megőrizni. A divat megújulását inkább az egyedi megoldásokban látom. Lassan ideje lenne egy divatbemutatónak is, de elsősorban még nem ez a cél vezérel.

Ugyan Annamáriának most nincs lehetősége utazni a világ körül, hogy szebbnél szebb anyagokkal bővítse készeltét, de ez nem állítja meg, hiszen folyamatosan tervez és kísérletezik. Szerencsére vásárlói még elcsíphetnek egy-egy Nyugat-Szaharáról vagy Hong Kongból származó anyagot, amelyekből személyre szabott csodák készülnek abban a különleges stúdióban, amit sokan csak "Elvarázsolt Kastélynak" neveznek és amely hűen tükrözi a Spycraft márka minden tulajdonságát.

A Héria Enamel dizájn ékszer mindig kitűnik a tömegből: minden darab egy absztrakt műalkotás

A Héria Enamel dizájn ékszer mindig kitűnik a tömegből: minden darab egy absztrakt műalkotás

Interjú: Pongrácz Dóra
Fotók: Novák Márton

Ez is érdekelhet

Hogyan juthatsz újra szexhez, ha szülő vagy?

Hogyan juthatsz újra szexhez, ha szülő vagy?

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói