Amikor Afganisztán még követte a nyugati divatot

2016. szeptember 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem is gondolnánk, hogy Afganisztánban, ahol ma csak tetőtől talpig beburkolt nőket találni, (akik még oktatásban sem részesülhetnek a tálib uralom óta) régen hordtak miniszoknyát, tartottak divatbemutatót, és hogy még a Vogue is fotózott ott divatanyagot.

Tudjuk, Afganisztán sosem a gazdagságáról volt híres, és az 1960-as, 70-es években is sokan nélkülöztek arrafelé. Viszont akkoriban (legalább a városokban) próbáltak haladni a korral. A mindig is harcias országban a viszonylag felvilágosult időszak 1978-ig tartott, azóta tombol a háború, erőszak, terror.

A békésebb korszakban a nők jogaira is jobban figyeltek, tanulhattak és nem volt kötelező a hagyományos burkát viselni. Kabul, Afganisztán fővárosa abban az időben Közép-Ázsia Párizsának számított. Az 1960-as évekre a fővárosi nők egyharmada már nyugati divat szerint öltözött.

Sok kalandvágyó fiatal utazott Kabulba, ahol együtt találták egy modern nagyváros nyüzsgését, trendi boltjait, éttermeit, és a régi bazárokat, hagyományokat. Mindezt különleges természeti környezetben. A nyugat divattérképére is felkerült az egzotikus ország. A fantasztikus minőségű kecskebőr kabát volt Afganisztán legfőbb divat exportcikke, amire igen nagy kereslet mutatkozott Európában és Amerikában is.

Safia Tarzi fiatal és híres afgán divattervezőnő volt ekkor, olyan, aki maga is stílusosan tudta együtt viselni a miniszoknyát és a hidzsábot (hagyományos muszlim fejkendő).

Kabulban divatbemutatókat is rendeztek. A Youtube-on találtuk ezt az izgalmas, régi felvételt egy 60-as évekbeli divatbemutatóról, ahol a közönség leginkább nyugati ízlés szerint öltözött, a kollekcióban pedig jól megfértek a miniszoknyás modellek és a hagyományos törzsi ruházatot idéző kreációk:

Szerintünk a csúcspont 2:38-nál egy stílusos, puskás amazon megjelenése.


A fentiek alapján csak remélhetjük, hogy Afganisztán egyszer nem a bombák földje, hanem újra egyszerűen a különleges bőrkabátok hazája lesz.

R. Kovács Anna
Fotók, videó: www.afghanfun.com ; www.messynessychic.com ; www.glamourdaze.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Extra miniben bulizott Palvin Barbara, valami álomszép a magyar modell

Extra miniben bulizott Palvin Barbara, valami álomszép a magyar modell

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)