A divat királynője tervezte az első női Air Jordant és ilyen sikkes lett

2018. július 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Évtizedek óta nincs nála nagyobb hatalom divatkérdésekben, Anna Wintour a Vogue magazin főszerkesztőjeként szinte élet-halál ura a divatszakmában.

Anna Wintour
Fotó: Getty Images

Ennek ellenére neki mindig sikerül megtartania a két, de inkább három lépés távolságot mindenkivel. Ugyan készült már róla dokumentumfilm, és felbukkan a legnagyobb eseményeken, de csak nagyon ritkán merészkedik a sötét napszemüvege mögül elő valami nagyon konkrét, és nem kifejezetten a Vogue-hoz köthető dolog kapcsán.

A legkirályabb első sor: Erzsébet királynő és Anna Wintour együtt a londoni divathéten

A legkirályabb első sor: Erzsébet királynő és Anna Wintour együtt a londoni divathéten

Most azonban teljesen új szerepben bukkan fel, igaz, azért a Vogue-nak ehhez is van némi köze. Az Air Jordan márka a Nike már saját útját járó brandjének még sosem volt kifejezetten nőknek készített változata. Nos, hála Anna Wintournak, immár megszületett az Air Jordan kifejezetten nőknek szánt szériája, amely magán viseli Anna Wintour és a Vogue magazin kézjegyét. A szupervicces reklámban a legendás főszerkesztőből kitör a kosárzseni, ugyanakkor bebizonyítja, hogy egy jól megtervezett kosaras cipő lehet elképesztően sikkes is:

Anna Wintour Air Jordan cipőben
Nike Air Jordan Vogue kollekció

Ennyi pénzt kap Anna Wintour évente csak ruhákra

Ennyi pénzt kap Anna Wintour évente csak ruhákra

Nike Air Jordan Vogue kollekció
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)