Árkád Divatshow 2014 ősz-tél

2014.október.3.

Idén is mega-giga party kíséretében tette be a lábát az ősz az Árkádba, hogy mutassa: a kreatív, ősziesen színes szettek igazi színfoltjai lesznek a hűvös Budapestnek.

Hatalmas érdeklődés mellett indult el az a divathullám, amely október 2. és 5. között naponta két alkalommal is végigsöpör majd az Árkád kifutóján, hogy kicsik és nagyok is inspirálódhassanak a nemzetközi márkák által diktált trendek legfontosabb irányzatairól.

A mi fővárosunk, a mi divatunk
Seres Évi és Kocsis Borbála idén rendhagyó módon csak magyar zenéket használt ahhoz a show-hoz, amelynek központi témája a főváros volt, így többek között felcsendült a Belga, Odett, Péterfy Bori, az Anima Sound System, a Magashegyi Underground, Kállay-Saunders András, de még Zorán dala is.

A show megmozgatta a hangulatot, ugyanis az entré alatt lélegzetvisszafojtva drukkolt a közönség a levegőben lógó légtornászokért, de vitathatatlan az is, hogy a kicsik fellépése mellett a legtöbb mosoly akkor született, amikor a táncosok zsebükből elővették a rettegett karszalagot, és elhangzott a mondat: Jegyeket, bérleteket!

A kreatív-táncos színpadi elemekkel tűzdelt divatbemutatón az Árkád kínalatából kapott ízelítőt a közönség: láthatták, mit nyújt idén a budmil, a Süel, a VanGraaf, a C&A, a Promod, a GAP, de a sort nehéz lenne folytatni, hiszen az egyórás show-ban nagyon sok üzlet helyet kapott.

Az Árkád-vásárlók tudják, mi a divat, s ezt bebizonyították egy korábbi közös játék során, amelynek záróakkordja volt az a tour, amelyben a modellek szettjeit bizony az Árkád fanok rakhatták össze a szakmai zsűri döntése alapján.

Az egyórás, látványos show-t vastaps kísérte, majd a fogadás, ahol a catering egyik legizgalmasabb résztvevője egy combino torta volt – amíg az édesszájúak nem szedték apró darabokra.

Idén is szép számmal képviseltette magát a show-n a hazai előadóművész- és celebvilág: Pécsi Ildikó színművésznő, Weisz Fanni, Varga Viktor, VV Béci, Orosz Barbara, Erdőhegyi Brigitta, Éliás Gyula, Oláh Gergő és Müller Attila is.
Az idei ősz olyan lesz, amilyenné változatod!
Ha akarod, nyúlhatsz a finomabb, krémesebb árnyalatokhoz, a barna megannyi tónusához: a világosabb színek hűvösebb, míg a sötétebbek melegebb érzetet adnak - szemre mindenképpen. Teveszínű kabátokat, bézses pulóvereket, barna színű csizmákat most gyakorlatilag bármelyik üzletben találunk.

Az ősz beköszöntével sokan csak feketében tudnak gondolkodni, ami idén akár glamúros is lehet. A lakkcipők, csizmák, flitteres rátétek, csillogó kiegészítők máris feldobják az amúgy visszafogott, de sokszor kicsit egyhangú szetteket.

Az acélos kékek, mély tónusú lilák, padlizsánok, bordók, mustársárgák adják az alapokat, de a szürke legalább 50 árnyalata is ott van az ősz palettáján. A réteges öltözködés sokak kedvence, hiszen az igazi kreativitás, kifinomult stílusérzék olyan szetteket hív életre, amelyek révén a vásárlók már nemcsak stylistok, de modellek is a főváros kifutóin.

Ez is érdekelhet

Nemcsak Kylie és Kim, ezek a sztárok is kozmetikai márkát alapítottak

Nemcsak Kylie és Kim, ezek a sztárok is kozmetikai márkát alapítottak

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: az Ikreknek ma nehezebb lesz a munka, a Vízöntő új megbízást kaphat

Napi horoszkóp: az Ikreknek ma nehezebb lesz a munka, a Vízöntő új megbízást kaphat

Divathírek

Emlékszel még, milyen volt Katalin hercegné átlagos lányként?

Emlékszel még, milyen volt Katalin hercegné átlagos lányként?