Cara betiltva!

Cara Delevingne
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ez is érdekelhet

Öt napszemüveg-trend 2026-ra: hangsúlyos keretek, színezett lencsék és időtlen formák (x)

Öt napszemüveg-trend 2026-ra: hangsúlyos keretek, színezett lencsék és időtlen formák (x)

2015. május 4.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem is igazán tudjuk, hogy a reklámszabályozó testületek jót, vagy rosszat tesznek a márkákkal, akiknek betiltják, vagy éppen korlátozzák a hirdetéseiket.

A nagy ügybuzgalom, gyakran éppen hogy ráirányítja a figyelmet a kérdéses hirdetésre, és ezzel csak még inkább hasznot hajtanak a cégeknek. Itt van például most Cara Delevingne esete, akire egyébként is fokozottan kíváncsi a divatvilágot követő sajtó világszerte, Angliában pedig ezen túl is igazán közkedvelt sztárnak számít. Nem csoda, hogy az Egyesült Királyság reklámszabályozó döntéshozói szinte szívességet tettek neki, és az általa reklámozott divatcégnek azzal, hogy egyik kampányát most tiltólistára tették.

Ki más lenne persze a márka, mint a provokálásban mindig is élen járó Tom Ford!? A Black Orchid névre keresztelt parfüm hirdetésében Cara Delevingne anyaszült meztelenül hemperedik a vízbe, kezében egy üvegcse kölnivel. A reklámszabályozók szerint a kép szexuálisan provokatív, és képes a nyugalom megzavarására, ezért korlátozták a megjelenését. Kitiltották például az iskolák 100 méteres körzetéből, illetve köztéri plakáton a reklámfotó nagysága nem haladhat meg bizony méretet.

Cara Delevingne
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

Csapj le a nyár legjobb aloe verás kedvenceire!

Csapj le a nyár legjobb aloe verás kedvenceire!

Támogatott Tartalom

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek

Támogatott Tartalom