Dallos Bogi: Már gyerekkorától kezdve nagyon sok áldozatot hozott azért, hogy most itt tartson

Dallos Bogi nemcsak a zenei világban, hanem műsorvezetőként, a SKECHERS cipőmárka nagyköveteként és az X-faktor mentoraként is bebizonyította, hogy mindenki higgyen az álmaiban, bízzon magában, és akkor eléri a céljait.

Dallos Bogi: Már gyerekkorától kezdve nagyon sok áldozatot hozott azért, hogy most itt tartson
Fotó: Annoni Zita / GLAMOUR

Bogi az elmúlt nyolc év alatt hosszú utat járt be, talán ő maga sem gondolta, hogy ilyen fiatalon ekkora sikereket ér el. Mindezt pedig tehetsége mellett a kitartásának is köszönheti.

Még csak huszonkét éves vagy, és sikert sikerre halmozol. Álmodoztál ekkora népszerűségről korábban?

Tizenöt éves koromban, amikor elindultam ezen a pályán, az volt a legnagyobb vágyam, hogy felléphessek a Viva Comet zenei díjátadón. Hihetetlenül boldog voltam, amikor ez megtörtént, azóta pedig rengeteg álmom teljesült. Már hiszek abban, hogy képes vagyok bevonzani azokat a dolgokat, amikre igazán vágyom. Felírom egy lapra, és elképzelem mindazt, amit meg szeretnék valósítani. Eddig nagyon sok minden teljesült, de nem csak azért, mert hittem bennük, hanem mert keményen megdolgoztam értük. Emellett azt gondolom, hogy egy nagy adag szerencse is kellett ahhoz, hogy az induláskor a We All című dal rám talált. Amikor először meghallottam, könnybe lábadt a szemem, és azonnal éreztem, hogy ez az én dalom. Ezután kellett igazán sokat dolgoznom azon, hogy megtaláljam a saját hangomat. Akkor indult a kőkemény munka. Volt olyan időszak az életemben, amikor komolyan elgondolkodtam azon, hogy csak akkor folytatom a pályát, ha én szerezhetem a saját dalaimat. Már gyerekkoromtól nagyon sok áldozatot hoztam azért, hogy most itt tarthassak. Míg az osztálytársaim élvezték az önfeledt tinédzser-éveket, én addig folyamatosan Budapesten stúdióztam és forgatásokra jártam.

Fotó: Annoni Zita / GLAMOUR

Az éneklés, műsorvezetés és a dalszerzés mellett idén egy új szerepben, a X-faktor mentoraként is debütálsz az RTL Klubon. Hogyan fogadtad, amikor megtudtad, hogy rád esett a választás?


Nehéz szavakba önteni azt a boldogságot, amit éreztem, amikor megtudtam, hogy mentor leszek. Korábban több castingon vettem részt, majd vissza-hívtak még egy utolsó válogatóra. Titkon szerepelt az álmaim között, viszont azt gondoltam, hogy ez az elkövetkező ötéves tervem része lesz csak. Nem mindig adódik ilyen lehetőség az ember életében. Nem volt kérdés, hogy elvállalom-e ezt a feladatot, miközben tudom, hogy fiatal vagyok és tisztában vagyok azzal, hogy az esetleges pozitív visszajelzések mellett sok támadás is fog érni, de mindent megteszek a mentoráltjaimért. Ennek ellenére át szerettem volna élni ezt az élményt, és egy hatalmas kalandot hagytam volna ki, ha nem élek a lehetőséggel.

Nehéz meghozni a döntést, hogy valaki kapjon-e még egy lehetőséget vagy adott esetben elbúcsúzzon a műsortól?


Az előválogatón voltak nagyon egy-öntetű döntések, amikor mind a négyen egyértelműen rávágtuk az igent vagy a nemet. Nem volt egyszerű nemet mondani, mert egy elutasítás befolyásolhatja a versenyző további életét. Nagyon nagy felelősséggel járnak ezek a döntések, és valójában nem az egyértelműen jó vagy rossz produkciók okoztak nehézséget, hanem azok, amikor olyan előadóval találkozol, aki közepesen teljesít. Se nem jó, se nem rossz, a sorsa viszont a te kezedben van. Egy ilyen helyzetben sokkal nehezebb dönteni, főleg úgy, hogy nem áll túl sok idő a rendelkezésedre.

"Már gyerekkoromtól nagyon sok áldozatot hoztam azért, hogy most itt tarthassak"

Közel három éve vagy a Skechers cipőmárka nagykövete. Milyen érzés volt, amikor felkértek erre a pozícióra?


Nagyon örültem a lehetőségnek, már az együttműködés előtt is nagy rajongója voltam a márkának. Szeretem a márka üzenetét, stílusát. Szabályosan beleszerettem a kényelembe, a változatosságba, amit a Skechers cipők képviselnek. Imádom a különböző fazonokat, színeket. A hétköznapokra és a fellépesekre is beváltak ezek a darabok. Ha egy hosszabb utazásra megyek, vagy úgy hozza az élet, hogy sokat kell gyalogolnom, mindig magabiztosan választom valamelyik fazont, mert tudom, hogy nem fog fájni benne a lábam.

Fotó: Annoni Zita / GLAMOUR

Húsz év után visszatér a Skechers legendás modellje

Húsz év után visszatér a Skechers legendás modellje

Melyik a kedvenc darabod és miért?


Nagy kedvencem a Camila Cabello Los Angeles kollekció basic fehér cipője. Nagyon szeretem a D'Lites fazonokat, rengeteg színárnyalatom van belőlük. Még most is rajongok a világító talpú cipőmért, amit először 2017-ben, a lemezbemutató koncertemen viseltem.

Fotó: Annoni Zita / GLAMOUR

Mióta rajongsz sneakerekért?


Még gimnazista voltam, amikor érdeklődni kezdtem a tornacipők iránt. Mivel viszonylag magas vagyok, soha nem éreztem magam otthonosan magas sarkúkban. Minden alkalomra találok egy olyan sportcipőt, amiben jól érezem magam. Nem vagyok nagy sneakergyűjtő, de odavagyok a különleges formájú és színvilágú cipőkért. Nagyon szeretem a memóriabetétes darabokat, ezeket viselni tényleg olyan érzés, mintha a homokban sétálnék. A kényelem mellett van néhány kifejezetten sportoláshoz használt lábbelim is. Olyannyira imádom a kialakításukat és a formavilágukat, hogy bátran felveszem akár az utcára is őket.

A GLAMOUR-fotózásra is nagyon különleges darabokat választottál.


Színpadi emberként nagyon közel állnak hozzám azok a fazonok, amik egyediek, és tudom, hogy nem jönnek velem szembe az utcán. Különösen
örültem a Skechers és Oláh Anna dizájner kollaborációjának. Korábban is viseltem az Anna Amélie táskáit, kiegészítőit, így nagy öröm volt számomra, hogy kedvenc basic cipőmet Anna grafikái varázsolták még egyedibbé.

Fotó: Annoni Zita / GLAMOUR

Nézd meg hogy zajlott a fotózásunk Bogival:

Ez is érdekelhet

A strand mindenkié, kortól és alkattól függetlenül, azaz: 70 éves modelleket is a címlapra!

A strand mindenkié, kortól és alkattól függetlenül, azaz: 70 éves modelleket is a címlapra!

G-Életstílus

Megérkezett a this is Redy x Kozma Rita plus size menstruációs bugyi kollekció

Megérkezett a this is Redy x Kozma Rita plus size menstruációs bugyi kollekció

Divathírek

Vélemény: Jogosan viselhette Kim Kardashian Marilyn Monroe ruháját a Met gálán?

Vélemény: Jogosan viselhette Kim Kardashian Marilyn Monroe ruháját a Met gálán?