Egy korszak zárul le: kreatív divatbemutatók a koronavírus idejéről

2021.június.26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Megnyílnak a divathetek. Úgy néz ki, hogy nemsokára már személyesen nézheti meg a divatvilág krémje a legnagyobb tervezők kollekcióit Párizsban, Londonban, New York-ban, Milánóban és a világ még ki tudja hány pontján.

Egy korszak zárul le: kreatív divatbemutatók a koronavírus idejéről
Fotó: BCEFW

Most talán a “régi kerékvágás” lesz az új, de be kell vallanunk, hogy az elmúlt 2 évben a divattervezők hibátlanul oldották meg az új kollekcióik bemutatását. Nekem többször is leesett az állam, ugyanis nem gondoltam volna, hogy egyszer Dior mozifilmet fogok nézni, vagy Balenciaga videójátékkal játszani. És ez még semmi, ugyanis a virtuális térben talán sokkal kreatívabb megoldásokkal rukkoltak elő a divatházak, mint eddig bármikor!

Nézzük meg, mik voltak a legemlékezetesebb online bemutatók!

Nagyon sok tervező olyan dolgokhoz nyúlt vissza a 2021-es kollekciók megalkotása és bemutatása során, amelyek szabadságot és biztonságot adnak a bizonytalan bezártság ideje alatt, amit a pandémia okozott. A távolságtartás, arctalan emberek, melegítős posztok és home office-ra kényszerítettség során mindenki csak arra vágyott, hogy újra érezze, milyen a szabadság és mi más lehetne jobb dolog ennél, mint egy-egy gyönyörűen megtervezett ruha, amiben elképzelhetjük magunkat a következő fontos eseményre, egy divatmozifilm, ami szórakoztató és divattörténelmet ír vagy egy online élő bemutató, ahol mindenki az első sorból nézheti a legújabb kollekciókat?!

A mozivászonra készült rövidfilmek rendkívül népszerűek voltak

A Chanel 2021-es tavaszi/nyári Haute Couture kollekciója egy fekete-fehér filmként kezdődött, majd egyik-pillanatról a másikra lett pörgős, színes mozifilm. A filmben szereplő divatbemutatónak a közönsége között szerepel Marion Cotillard és Penelopé Cruz is. A Chanel divatház eddig is rendkívül látványos divatbemutatókat készített és a rövidfilmekből sem szenvedtünk hiányt, de ez valahogy másnak hatott. A fekete-fehérből színesre váltás, amelyet a lassúról gyorsabb üteműre váltó zene is követett, felszabadító volt, miközben láthattuk, ahogy a közönség tagjai távol egymástól csodálják a szebbnél szebb ruhákat. Ha lemaradtál róla, akkor itt az ideje bepótolni!

Egy másik Chanel divatbemutató is említésre méltó, ez pedig a 2021/22-es Cruise show. A film Dél-Franciaországban készült a Carriéres de Lumiéres kőbányában. A mozifilm lágy zenei aláfestése harmonizál a kollekció és a helyszín visszafogottságával. A filmben közönség nem szerepel, de ez nem is baj, hiszen a videó megtekintése közben egy pillanatra biztosan minden néző megfeledkezett a bezártságról és a mackónadrágról.

Nem maradhat említés nélkül a Dior 2021-es tavaszi couture bemutatója sem, ahol a tarot került a főszerepbe. Az akár mozifilmként is eladható divatbemutatóban rengeteg karakter jelent meg, mind a legújabb Dior kollekcióba öltözve. A videó végén a kollekció darabjairól a részletes leírást is olvashattunk, hogy még többet tudjunk meg a ruhákról.

Erről a bemutatóról még többet tudhatsz meg korábbi cikkünkből, ide katintva.

Virtuális valóság, bábszínház és animáció luxuskiviteleben

A divattervezők fantáziája mondhatni határtalan, ezért néha megleptek minket olyan formabontó megoldásokkal is, mint egy VR show vagy bábelőadás.

Kezdjük a sort a Moschino 2021-es tavaszi kollekciójával, amely egy mozifilmként elkészített marionett bábszínházas divatbemutató volt. A kollekció darabjai miniatűr méretben készültek el, a miniatűr modellek számára, akiket a mozifilmben szintén szereplő miniatűr nézőközönség előtt mutattak be. A nézőközönségben megformálásra kerültek Anna Wintour, Hamish Bowles és a divatvilág legmeghatározóbb alakjai is.

A Balenciaga elég magasra tette a mércét a pandémia ideje alatt bemutatott divatbemutatókkal, amikor VR-on keresztül lehetett megnézni a divatbemuatót, majd egy videójátékkal játszani, amihez karaktereink a legújabb 2021-es őszi-téli kollekciót viselték. A kollekcióban a pufikabátok és élénk színek mellett páncél és szkafander is szerepelt. A divatvilágban és a digitális világban is ez volt az igazi hab a tortán.

Fotó: Profimedia

Említést érdemel Philip Plein is, aki Instagramon mutatta be új kollekcióját. Az animált mozgóképsorozatban minden van, ami szem-szájnak ingere, természetesen Plein stílusban, Snoop Doggal a főszerepben. Ezt inkább nézni érdemes, mint írni róla.

Élő bemutatók, amelyeket bármikor visszanézhettünk

A legizgalmasabb talán az volt, amikor a világ egyszerre nézhette a divatbemutatók élő közvetítését Facebookon, Youtube-n vagy a weboldalakon és egyszerre lehetett mindenki a front row-ban.

Szomorú, de egyben rendkívüli 12 órás élő közvetítést tartott a Gucci divatház, amikor bemutatta utolsó Resort kollekcióját, amely az Epilógus címet kapta. Jól olvastad, a közvetítés 12 órán tartott, amikor is a nézők modellek helyett a Gucci design csapatán nézhették meg Alessandro Michelle maximalista kollekcióját, egy teljes fotózás keretein belül, a sminkeléstől, a fények beállításán át a tökéletes fotók elkészítéséig.

Fotó: Fotó: Amber Pinkerton

És természetesen az emlékezetes online divatbemutatók sorából nem maradhat ki a Budapest Central European Fashion Week sem! 2020 őszén, majd 2021 tavaszán is online került bemutatásra számtalan magyar és régiós tervező új kollekciója. Azon kívül, hogy a bemutatók a digitális térben zajlottak, természetesen szükség volt a megfelelő körítésre, hogy az exkluzív látvány és a hangulat olyan legyen, mintha személyesen lennénk a helyszínen.

“Októberben a történelmi múltat és hagyományokat megjelenítő márkáknak a barokk jegyében épült Festetics Palota nyújtott helyet, míg az indusztriális stílusban alkotó brandek az OFF Kultúrszövőgyárban adhatták át kollekcióik szellemiségét. Márciusban a runway videókon keresztül bemutatott 26 magyar és számos régiós divattervező alkotásait az esemény Facebook oldalán követhették az érdeklődők. Ügynökségünk a digitális megvalósítással nem csak folytonosságot biztosított a rendezvénynek, hanem a divat iránt érdeklődő nagyközönségnek is betekintést engedett a divathetek izgalmas világába.“ - árulta el Forintos-Szűcs Anita, a Magyar Divat & Design Ügynökség divat igazgatója és vezérigazgató-helyettese.

Ahogyan elképesztő siker övezte a nemzetközi online divathetek, úgy itthon is volt miről beszámolni. Erről szintén Anita adott nekünk pár infót: “Az őszi és tavaszi esemény digitális megvalósításnak köszönhetően közel 1,5 millió nézőhöz jutottak el a magyar és régiós tervezők felvételei, ez a szám pedig folyamatosan növekszik, hiszen bármikor visszanézhető a teljes esemény.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a digitális, illetve fizikai megvalósításnak is vannak előnyei és hátrányai. A divatipar sajátossága a különleges és figyelemfelkeltő anyagok, formák és színek használata, felvételről pedig nem minden esetben tudják azt az összhatást eredményezni, mint egy fizikai show által. Továbbá a hagyományos divatbemutatók esetén a tervezőknek lehetőségük nyílik találkozni a potenciális vásárlókkal, érdeklődőkkel, így kapcsolatépítés szempontjából is előnyösebb egy fizikai rendezvény.”

A divathetek mindig is sikeresek voltak és lesznek is, akár online akár személyesen nézzük meg őket. Tény, hogy rendkívüli bemutatókat láthattunk a pandémia ideje alatt, de már hiányzott a régi kerékvágás, hogy a divathetek közönségének szettjeiben is gyönyörködhessünk.

Szöveg: Pongrácz Dóra

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője