Divattervezők műhelyében Budapesten

2009. október 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Először New Yorkban, a New York-i Fashion Week-en ismerkedtem meg ezzel a három, igazán kreatív, magyar tervezőcsapattal, és rögtön össze is barátkoztam velük. Nemrég éppen haza látogattam, ami remek alkalom volt arra, hogy meglátogassa őket a saját műhelyükbe néhány nappal a VAM Designban tartott divatbemutatójuk után. Mindhárom csapatnak Pest szívében van a stúdiója, amelyek kényelemes, és szép elrendezése igazán lenyűgözött. Ráadásul, még arra is volt lehetőségem, hogy néhány darabot felpróbáljak aktuális kollekciójukból. Jó volt belesni a kulisszák mögé, hiszen olyan csapatokat ismerhettem meg, akik elképesztően összehangoltan tudnak dolgozni, és annak ellenére, hogy konkurensei egymásnak, igyekeznek támogatni is egymást, és ez igazán fantasztikus! Je Suis Belle Biztosan sokan tudjátok, de talán vannak olyanok is, akik nem: a Je Suis Belle márkanév alatt Dévényi Dalma és Kiss Tibor tervezőpáros alkot, méghozzá ötletes és játékos darabokat modern nők számára. Amikor a stúdiójukba látogattam szerelmes lettem egy fekete, szőrös, garbónyakú pulóverbe, amelyet pár nap alatt el is készítettek nekem!

Dalma, a Je Suis Belle tervezője
Dalma, a Je Suis Belle tervezője
András a USE-ból

USE Unused A GLAMOUR Online oldalon http://www.glamouronline.hu/divatblog/hello-you-2141.html (a rend kedvéért: Füzes Eszter, Godena-Juhász Attila, Tóth András) műhelyében lenyűgözött az általuk készített ruhák szabásának minősége, és a klasszikus darabok a férfi és női kollekciójukban egyaránt. Nem volt ismeretlen számomra a USE munkája, hiszen vörös szőnyeges partin láttam már néhány ruhájukat. Kedvenc darabom egy XXl-es, púder színű kabát volt az őszi-téli kollekcióból, a tavaszi kollekció darabjaiból pedig néhány laza szabású overall tetszett meg, amelyekért akár meghalni is képes lennék! :) Anh Tuan Anh Tuan egy nagyon vicces fiú, és felteszem, hogy munka közben gyakran hoz spontán döntéseket, márpedig az ő spontán ötletei félelmetesen jók! Kezdetben kiegészítőket tervezett, és leginkább táskáiról volt híres, de mára kiterjesztette tervezői munkáját és egy couture-jellegű kollekciót hozott létre, melyben dominálnak a keleties részletek.

Anh Tuan

Kövesd Anett angol nyelvű blogját is!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Netflix bearanyozza a karácsonyt, ezeket a sorozatokat mind az ünnepekre kapjuk

A Netflix bearanyozza a karácsonyt, ezeket a sorozatokat mind az ünnepekre kapjuk

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)