Egy tervező, aki már 2 éves korában is a divattal foglalkozott - Makk Melindával, a Lindamelinda alapítójával beszélgettünk

2019.március.18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már gyermekkorában biztossá vált, hogy divat iránti szeretete hosszú távú lesz, március 21-én pedig 3 márkával együttműködve nyitja meg üzletét, a Paula Store Budapestet Makk Melinda, a Lindamelinda tervezője. A márka az egyedi, fenntartható divatot támogató nőket célozza meg. A kreációk megvalósításakor kizárólag Melinda készíti a szabásmintákat, a létrehozás folyamatából pedig a környezettudatos szemléletmód sem marad ki. A szakma elsajátításáról, tapasztalatairól, új kollekciójáról és jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.

Mikor alakult ki benned a divat iránti szeretet?


Egyértelműen már bölcsődés koromban kezdődött minden. Édesanyukámmal sokat nevetünk ezeken a gyerekkori sztorikon, elmondása szerint a reggeli bölcsibe menet nálam az öltözködésről szólt, és sokszor miattam késett el a munkából. Az aktuális kedvenc nyári szoknyában vagy ruhában akartam menni télen is a bölcsödébe, és hiába találta ki azt a trükköt, hogy este közösen kikészítjük, reggelre meggondoltam magam és egy új szettet szerettem volna felvenni. Nem számított semmi, csak az, hogy abba a ruhába bújhassak, amit éppen imádtam, mindezt 2 évesen.

Nagymamám mutatta meg gyermekkoromban a szeretetet a szakma iránt, együtt szabtunk, varrtunk és hímeztünk a szabadidejében. Mai napig emlékszem ahogyan megmutatta a Singer varrógépén hogyan kell varrni, és nagyon szerettem azokat a napokat, de akkor még nem tudtam mekkora hatással lesz az életemre.

Hogyan sajátítottad el a tervezés fortélyait?

Az én időmben nem sok választás volt: ruhatervező szerettem volna lenni tiniként, így Budapesten a Jelky András Ruhaipari Gimnáziumba jelentkeztem, de ott hamar rájöttem, hogy nem varrónőnek készülök. Engem inkább a kreatív oldala érdekelt a szakmának, 2 évig tanultam festeni Rádóczy Gyarmathy Gábor festőművésznél. A diplomámat a Metropolitan Egyetemen szereztem meg és megtanultam hogyan lehet egy márkát felépíteni, és ez sokkal közelebb hozott a döntésemhez, egy saját márka létrehozásához.

Mikor jött az ötlet, hogy létrehozd a márkát?

Az ötlet már tiniként megérett bennem, de egyértelműen a kisfiam születése után hoztam meg a döntést, hogy létrehozzam a saját márkámat. Akkor teljesedtem ki, mit és kit képviselek. Ő inspirál mai napig, hogy egy olyan szakmám legyen, amit imádok, nagyon fontos szempont volt, hogy a hivatásomat gyermek és család mellett is maximálisan tudjam képviselni, és a márka mellett elég időt tudjak a kisfiammal tölteni hiszen ő az élet nekem. Engem a család és a közös utazások inspirálnak és töltenek fel. A Lindamelinda márka számomra olyan, mint egy gyermek, éjjel nappal, a hét minden napján foglalkoznom kell vele, szeretni, gondozni és a jövőjét tervezni. 2015-ben született meg a márka, és ma már saját üzletet vezetek, ahol más magyar tervezőkkel dolgozom együtt.

Penélope Cruz a leggyönyörűbb Chanel ruhában tisztelgett Karl Lagerfeld előtt

Penélope Cruz a leggyönyörűbb Chanel ruhában tisztelgett Karl Lagerfeld előtt

Kinek ajánlanád a Lindamelinda kreációit?

Olyan nőknek, akik támogatják az egyedi, fenntartható divatot. A fenntarthatóság és a környezettudatos öltözködés számomra fontos, és a vásárlóimnak is. Szeretem ötvözni a klasszikus és a modern stílusjegyeket, így mindenképpen azoknak ajánlom, akik magukra ismernek a ruháim viselése által. Modern nőknek tervezek, akiket arra inspirálok, hogy bátran merjék vállalni saját stílusukat. A kollekciókban erősen visszaköszönnek a kedvenc fazonú ruháim, mindig a letisztult fazonokat preferálom.

Hol és milyen technológiával készülnek a termékek?

A saját otthonomban van kialakítva a műhelyem, és itt folyik a tervezés, én készítem kizárólag a szabásmintákat. Kézzel szabok minden egyes darabot, úgy gondolom a szabás minősége, pontossága nagyon sokat jelent a megtervezett darab tökéletes kivitelezéséhez, illetve több varrónővel is együtt dolgozom.

Mi ihlette az új kollekciót, a The Holiday Collectiont?

Szerencsés vagyok mert kiskorom óta az életem része az utazás. Szüleim mindenhová magukkal vittek, bejártuk a világot, tanulhattam több kontinensen és a vágy, hogy menjek egyfolytában, bennem ég. Így a 2019-es tavasz/nyár a "Holiday" nevet kapta. Imádok utazást tervezni, felkészülni majd pakolni az új kalandra. Mindig a legszebb ruháimat készítem be, a kedvenc új ruháimat, ez ihlette meg az új darabokat. A kollekció sziluettjei kényelmes, romantikus és abszolút laza eleganciát képviselnek, tökéletes egy tavaszi, nyári utazás vagy nyaralás okán.

Mik a jövőbeli terveid a márkával?

Sokat spekulálok azon hogyan is tudnám a márkát stabilan tovább építeni, amikor gyarapodik a kis családom, és több gyermek mellett ez nagy kihívást jelent. A márka jövője mellett nagy tervem még a saját üzlet továbbfejlesztése, mert március 21-én nyílik meg a Paula Store Budapest, ahol már az új kollekció kerül bemutatásra. Én vagyok az üzlet vezetője, de 3 másik márkával egyetemben képviseljük a concept store életét. Minden nap a márkák tervezői fogadják a vevőket felváltva. Imádom azokat a napokat, amikor személyesen én várom a vevőket, ez nekem a pihenés, a nyugalom és a tökéletes visszajelzés a munkámmal kapcsolatban.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője