Élőben, az Instagramon végzi ki magát az egyik legmenőbb olasz divatmárka

2018.november.24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sajnálatos, ami a szemünk előtt történik az egyik legizgalmasabb olasz divatmárkával a Dolce & Gabbanával, de valójában a zuhanásukért csak, és kizárólag saját magukat okolhatják. És ha őszinték akarunk lenni, mindent megtesznek a bukásukért.

Élőben, az Instagramon végzi ki magát az egyik legmenőbb olasz divatmárka
Fotó: Getty Images

A 33 éves olasz divatház történetének nagyobb része egyértelműen sikertörténet, azonban a tervezőpáros egy pár éve mintha elveszítette volna a fonalat. Pedig hálát adhatnának az égnek, hogy sikerült fennmaradniuk, hiszen belekeveredtek egy komolyabb adócsalási botrányba, amiből hosszú pereskedés után sikerült kikecmeregniük. A közösségi médiában azonban mindent megtesznek, hogy amit a revizoroknak nem sikerült elérniük, azt megtegyék saját maguk, és csődbe kormányozzák a cégüket.

A Dolce & Gabbana már az utóbbi időben is sokat tett érte, hogy a legutáltabb márka legyen. Kezdődött azzal, hogy bár a névadó tervezők mindketten melegek (korábban egy párt alkottak) páros lábbal szálltak bele a közösségükbe, amikor 2015-ben kijelentették, hogy bizony ellenzik, hogy meleg párok fogadhassanak örökbe. Aztán még egy kicsit lamentáltak azon is, hogy a mesterséges megtermékenyítés sem jó. Nem is olyan régen azzal haragította magára a két jómadár az internet népét, hogy Melania Trump mellé álltak, majd pedig azzal, hogy beszóltak az egyik legkedveltebb olasz közösségimédia-sztárnak, Chiara Ferragninak.

Domenico Dolce és Stefano Gabbana
Fotó: Getty Images

Rabszolga szandál: ez luxusmárka új terméke

Rabszolga szandál: ez luxusmárka új terméke

Ezek után sikerült összehozniuk a rasszista kínai kampányukat. A szerencsétlen evőpálcikás poénjukat valószínűleg csak ők gondolták viccesnek. Ahogy beszámoltunk róla, Stefano Gabbana és Domenico Dolce megpróbált egy videóüzenetben tüzet oltani, de úgy tűnik, ennyi botránnyal a hátuk mögött, ez már nem lesz elegendő.

Tüntetők a Dolce & Gabbana londoni üzlete előtt 2015 tavaszán:

Tüntetők a Dolce & Gabbana londoni üzlete előtt
Fotó: Getty Images

A divatház tervezőpáros valószínűleg semmit nem tanult abból, ami az utóbbi években történt. És a szénájuk egyre rosszabbul áll. Úgy tűnik, hogy a Dolce & Gabbana alapítói úgy gondolják, hogy a botrányos megnyilatkozásaik is végső soron növelik az ismertségüket és a népszerűségüket. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy egy rasszista megnyilvánulást nem lehet egy bocsánatkéréssel elintézni. Valószínűleg könnyebben hinnénk az olasz tervezőknek, ha nem a sokadik hasonló megnyilvánulásuk lenne. Az viszont máris biztos, hogy a kínai online áruházak nem kérnek többet a Dolce & Gabbana termékeiből, és visszavonják a divatház termékeinek forgalmazását. Hasonlóképpen járnak el az olyan online luxusáruházak, mint a net-a-porter.com és yoox.com is, akik egyelőre a kínai piacon teszik elérhetetlenné a divatház termékeit. Mivel a márka a Melania Trumpos ügy óta Amerikában sem áll túl jól, és most a távol-keleti piacon is bajba kerültek, valószínűleg idén érzékeny veszteségeket könyvelhetnek majd el. Igaz, ahogy mondtuk is, ezért legfeljebb saját magukat hibáztathatják.

Egy a felháborodott kínai reakciókból:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője