Emma Watson új Instagram oldalt indított, és elájulsz annyira szuper

2017. február 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha van olyan, akit a sztárvilágban igazán fenntartás nélkül tisztelünk, akkor az mindenképpen a Harry Potter egykori sztárja.

Emma Watson
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Emma Watson nem csak azzal lopta be magát a szívünkbe, hogy szinte együtt nőttünk fel vele, és egy generáció legnagyobb szenzációjának számító sorozat sztárjaként lett ismert. Ennél sokkal többről van szó. A színésznőt meg sem legyintette a gyereksztárokat gyakran elérő fiatalkori szétesés. Példát mutatott azzal, hogy a sztárélet helyett a tanulást választotta, amellett, hogy csodás színésznő az ismertségét arra használja fel, hogy nagyon fontos dolgokról beszéljen. Rengeteget foglalkozik a nők jogaival és lehetőségeivel, ezernyi lányt inspirál ezzel, ugyanakkor mi sosem feledkezünk meg arról sem, hogy mindeközben Emma Watson egy igazi stílusikon is. Persze, ebben sem az a hagyományos fajta, hiszen a színésznő a fenntartható divat híve, aki nagy figyelmet fordít arra, hogy az öltözködése is közvetítse a fontos elveit. Elutasítja az állati bőrből, szőrméből készült holmik viselését és fontosnak tartja, hogy a ruhái a fair trade jegyében készüljenek.

Emma Watson ugyan fent van az Instagramon, de tőle bizonyosan sosem fogunk bikinis szelfiket, pucsítós képeket látni. A közösségi felületen is azt csinálja, amit egyébként, népszerűsíti az olvasást, igyekszik felhívni a figyelmet a világ problémáira és ösztönzi a követőit arra, hogy tevékenyen vegyenek részt a megoldásban, akár önkéntesként, akár adományozóként. Most azonban egy vadiúj profilt indított, The Press Tour néven. Ez az Instagram projekt pedig pontosan azoknak szól, akik imádják Emma stílusát. Valójában a színésznő outfitjeinek pontos leírását adja meg ez a profil, mégpedig pontosan azért, hogy a környezettudatos öltözködést népszerűsítse. Az street style fotók ugyanakkor érdekes módon mégis, mintha már most egy kicsit közelebbi bepillantás nyújtana Emma Watson mindennapjaiba. Egyelőre csak három kép került fel a The Press Tour profiljába, de mi már most szerelembe estünk!

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> Tonight was the first ever public screening of @beautyandthebeast! We were so happy to surprise the audience in Paris and say #8220;bonjour#8221; in person, especially as this is the country where it was created and Belle#8217;s place of birth #127467;#127479;#127801; Laura Kim and Fernando Garcia, the new Co-Creative Directors of @oscardelarenta, created this Jacobian flower-embroidered duchesse satin bustier with an organic silk faille sash and organic wool trousers as part of their first collection. The entire look was made in-house at Oscar de la Renta#8217;s NYC atelier #10084; @burberry pumps handmade in Italy with organic silk. Fashion info verified by @ecoage #ecoloves The Press Tour (@the_press_tour) által megosztott bejegyzés, 2017. Febr 19., 14:29 PST

The Press Tour (@the_press_tour) által megosztott bejegyzés, 2017. Febr 19., 14:44 PST defer src="//platform.instagram.com/en_US/embeds.js">

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Hivatalos: Első gyermekét várja Hailey Bieber és Justin Bieber, elképesztő fotókkal jelentették be

Hivatalos: Első gyermekét várja Hailey Bieber és Justin Bieber, elképesztő fotókkal jelentették be

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

C-vitamin tippek – Így szedd, hogy fittebb légy (x)

C-vitamin tippek – Így szedd, hogy fittebb légy (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)