Exkluzív közös vitorlással rukkolt elő a Sugarbird és a Moët & Chandon

2020.július.31.

Izgalmas projekt vette kezdetét a Sugarbird és a Moët & Chandon Champagne életében, hiszen közös vitorlással rukkoltak elő az IMO – TIME FOR WINE szervezésében. A programon szerzett élményektől volt hangos a közösségi média, mivel a debütálás napján folyamatosan közvetítették felejthetetlen pillanataikat a hajó VIP vendégei a követők legnagyobb örömére. Látva a posztokat és storykat azonnal a Balatonra vágytunk és meg akartuk tudni, hogy mi az exkluzív vitorlás története.

Nagy büszkeséggel tölt el a Moët & Chandonnal való együttműködésünk, mivel a projekttel gyakorlatilag két álmom is valóra vált - árulta el Jagasics V. Csonka Hedvig, a Sugarbird tulajdonosa. Az egyik, hogy végre összerakhattunk egy zseniális bikini kollekciót, amire korábban nem volt időnk. Igaz, most is szűk határidővel dolgoztunk, hiszen egy hét állt rendelkezésünkre a tervezést, valamint a gyártást illetően, de azt gondolom, hogy életünk legkedvesebb, legmadarasabb Beachwear kollekciója született meg, amivel a 2021-es évünket fogjuk még izgalmasabbá tenni. Az első körös demo darabokat meg is mutattuk magunkon a vitorlástúránk VIP vendégeivel együtt, egy hangulatos fotósorozat keretében.

A másik nagy öröm számomra, hogy az általam egyik igazán nagyra becsült champagne branddel, a Moët & Chandon-nal működhetünk együtt. Mi, a Sugarbird, a világ legnagyobb licenszpartnereivel dolgozunk együtt évek óta töretlen sikerrel és bizalommal, így azonnal tudtunk azonosulni egy úgynevezett Sugarbird x Moët & Chandon vitorlás ötletével, amely vitorlás az IMO – TIME FOR WINE flotta VIP, úgymond "zászlós" hajója. Nem volt még a Balatonon hasonló jellegű úszó image kampány és esemény, egyediségét izgalmas kreatívok tették még látványosabbá.

Személy szerint tőlem soha nem állt távol a gasztronómia és az ital világa, hiszen mindig is kedveltem a minőségi borokat, valamint pezsgőket. Pontosan ezért is örültem annak az ötletnek, hogy az IMO – TIME FOR WINE által szervezett vitorlás túra keretein belül kifusson a Balatonra egy olyan exkluzív hajó, ami a Sugarbird X Moët & Chandon névre hallgat. A közös projekt nem mellesleg rávilágított minket arra, hogy a későbbieknek érdemes lenne akár HOME kollekcióval is kijönnünk, hiszen fantasztikus díszpárnák és egyéb kiegészítők készültek a vitorlázáshoz. A programot illetően pedig minden elismerésem az IMO – TIME FOR WINE előtt. Zseniális élményekben lehetett részünk a túra alatt. Már a reggeli órákban kihajóztunk a Balatonra, a kedvenc Moët & Chandon Champagne különlegességeken kívül egész nap az Ital Magyarország Kft. által forgalmazott nagyszerű proseccokat kóstolhattuk, részt vettünk a Bognár pincészet borkóstolóján, illetve igazi gasztro élményeket élvezhettünk mind az ebéd, mind a vacsora ideje alatt. Délután a programhoz tartozó vitorlások egy party keretében összekötöttek a Sugarbird X Moët & Chandon hajóval, onnantól kezdve pedig már csak az elmaradhatatlan chill érzést kellett átélnünk, amely nem volt nehéz, hiszen a naplemente élménye a Balatonról eleve már maga egy csoda.

Az exkluzív vitorlástúra nem csak egyszeri program volt, ugyanis ezentúl több alkalommal is vízre száll díszvendégként az izgalmas Sugarbird X Moët & Chandon hajó, amelyről az IMO – TIME FOR WINE oldalán lehet tájékozódni. – számolt be Jagasics V. Csonka Hedvig, a Sugarbird tulajdonosa.

Ez is érdekelhet

Minden, ami divat és design! – Izgalmas rendezvénysorozat vár Budapesten

Minden, ami divat és design! – Izgalmas rendezvénysorozat vár Budapesten

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Ma óvatosságra van szükséged - szeptember 24.

Napi horoszkóp: Ma óvatosságra van szükséged - szeptember 24.

Monitor

Enyedi Ildikó egy igazi klasszikussal tért vissza: A feleségem története díszbemutatóján jártunk

Enyedi Ildikó egy igazi klasszikussal tért vissza: A feleségem története díszbemutatóján jártunk