Galliano-per: kezdődik a tárgyalás

Ez is érdekelhet

Hermann Veronika: „Ahol a nőket elnyomják, ott a demokrácia is halott”

Hermann Veronika: „Ahol a nőket elnyomják, ott a demokrácia is halott”

2011. június 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A korábbi híresztelésekkel ellentétben közeli ismerősei szerint az antiszemita kijelentései miatt feljelentett John Galliano mégis megjelenik majd a bíróságon szerdán.

A Dior korábbi vezető tervezője jelenleg is elvonókúrán vesz részt, és azt jósolják, hogy a rehabilitáció hosszúnak ígérkezik. Az Arizonában gyógykezelt tervező azonban állítólag alázattal és türelemmel viseli a megpróbáltatásokat, és bízik benne, hogy talpra tud majd állni. Tekintve, hogy rengetegen aggódnak érte, és támogatják is a divatszakmában, ebben talán joggal bízhatnak rajongói. Persze, addig is történik még egy-két dolog, például a bírósági tárgyalás, ahol kihallgatják a tervek szerint magát a tervezőt és a két sértettet is, akiknek Galliano az ominózus kijelentéseket tette.

Bár a francia bíróság ilyen esetekben nem szokott túl engedékeny lenni, az mégis nagyban javíthatja a dizájner helyzetét, hogy azonnal rehabilitáció vonult, ugyan egy kicsit furcsán, de a nyílvános bocsánatkérésen is túl van, ráadásul azóta már korábbi vádlói is mellé álltak.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)