George Clooney felesége istennőnek öltözött: Amal Clooney már most megnyerte ruhájával a Velencei Fimfesztivált

George Clooney felesége, Amal Clooney ismét kitett magáért a vörös szőnyegen
George Clooney felesége, Amal Clooney ismét kitett magáért a vörös szőnyegen
Fotó: James Devaney/Getty Images

Ez is érdekelhet

Kamilla királyné utálja Károly király éjszakai szokását, nem csoda, ha neheztel rá emiatt

Kamilla királyné utálja Károly király éjszakai szokását, nem csoda, ha neheztel rá emiatt

2024. szeptember 1.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Velencei Filmfesztivál az a hely, ahol egy héten át kapkodjuk a fejünket: nem csak abból kapunk ízelítőt, milyen filmek érkeznek a következő szezonban a mozikba, de a sztárok is elkényeztetnek minket különleges megjelenéseikkel - élükön George Clooney álomszép feleségével. Amal Clooney ugyanis idén is kitett magáért.

Ahogy arról mi is írtunk, George Clooney és Amal Clooney a napokban érkezett a Velencei Filmfesztiválra, vasárnap, azaz ma mutatják be ugyanis a színész (és egyben Brad Pitt) új filmjét, a Két magányos farkast.

Már érkezésük is nagyon stílusosra sikerült: az emberjogi ügyvéd kanárisárga ruhát és szalmakalapot viselt, ezzel is azt üzenve, ő bizony nem engedte el a nyarat, inkább kihasználja a jó időt annak minden színével és szimbólumával.

Amal Clooney emelte a tétet

Tegnap pedig újabb csodás ízelítőt kaptunk végtelenül stílusos ruhatárából. Amal Clooney ezúttal egy földi érő ombre, vagyis színátmenetes darabra szavazott, mely a Bach Mai Resort 2023 kollekciójának egyik ékköve, amit az amerikai dizájner úgy jellemzett röviden a Vogue-nak, mint az expresszionizmus és a romantizmus szembenállása.

Amal Clooney a Bach Mai Resort 2023 kollekciójának egyik csodás ombre darabját viselte a Cartier eseményén
Fotó: Profimedia

Brad Pitt csodaszép barátnőjével követte Angelina Jolie-t: a színész és szerelme összeöltözve érkeztek a Velencei Filmfesztiválra

Brad Pitt csodaszép barátnőjével követte Angelina Jolie-t: a színész és szerelme összeöltözve érkeztek a Velencei Filmfesztiválra

Ami pedig a szépségét illeti, az is profi és nagyon tudatos kezekben volt. Dimitris Giannetos mesterfodrászt az olasz ikonok mozgatták meg igazán, a legfőbb inspirációt pedig maga Sophia Loren jelentette. "Igazi klasszikus olasz megjelenést szerettünk volna kölcsönözni neki - magyarázta a szakember, mi állt a csillogó, bronzos smink, a volumen és a finom hullámok mögött.

A Velencei Filmfesztivál idén is igazi paradicsom!

De nem csak ő, minden ide érkező színésznő elkényeztet minket, ami a csodás megjelenéseket illeti: Jenna Ortega például a Dior piros pucérruhában lépett vörös szőnyegre, Cate Blanchett metálfényű Armaniban rabolta el a tekinteteket, míg Angelina Jolie egy egyedi Tamara Ralph kreációban tért vissza a vörös szőnyegre (a szőrme ne zavarjon össze senkit, természetesen nem igazi!).

De ajánljuk figyelmedbe a Chanel és a Louis Vuitton csodás alkotásait viselő színésznőket is!

Mintha az Oscar-gálán lennénk: Angelina Jolie és Jenna Ortega meseszép ruhakölteményekben ragyogtak a Velencei Filmfesztivál első napjain







Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám