Gisele ötször!

Ez is érdekelhet

Hermann Veronika: „Ahol a nőket elnyomják, ott a demokrácia is halott”

Hermann Veronika: „Ahol a nőket elnyomják, ott a demokrácia is halott”

2011. június 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Gisele Bündchenre igazán büszke a hazája, persze joggal, hiszen a szupermodell évek a világ legkeresettebb szépsége.

A Vogue brazil kiadása természetesen gyakran beveti a legkelendőbb hazai arcot, és már számos alkalommal szerepelt a magazin borítóján, így egy újabb címlapos megjelenés nem okoz különleges meglepetést. A mostani alkalom azért mégsem éppen hétköznapi, hiszen Gisele a júliusi lapszámon ötször is szerepel, hiszen a divatlap négy különböző borítóval jelenik meg, melynek mindegyikén a szupermodell pózol. Ráadásként az előfizetők egy teljesen másik, ötödik verziót kapnak majd.

gisele-brasil-vogue-01-d0000D64954f59e73a3cf.jpg

Nem sok topmodell büszkélkedhet vele, hogy már szerepelt a világ 12 országának Vogue címlapján, de Gisele-nek ez is összejött. A mostani fotók két alkalommal készültek. A brazil gyönyörűség Patrick Demarchelier-nek New Yorkban pózolt, míg az Amazonas partján Jacques Dequeker fotózta.

gisele-brasil-vogue-02-d0000D64A7ad64fdcc8e0.jpg

Kapcsolódó cikkeink:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)