Gyász: megölték Király Tamást

2013. április 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

"Tulajdonképpen egy ruhamennyországról álmodom" - Király Tamás

Király Tamás, 1952-2013
Király Tamás, 1952-2013

A magyar divatszakma egyik legnagyobb alakját veszítette el 2013. április 7-én, Király Tamás divattervezőt saját otthonában ölték meg.

Váratlan, és erőszakos halála felfoghatatlan veszteség nemcsak a hazai divatszakma, de az egész hazai művészeti élet számára. Túlzás nélkül állítható, hogy Király Tamás helyezte fel a nemzetközi divattérképre Magyarországot az 1980-as évek közepén. Munkái szerepeltek a legnagyobb divatmagazinok hasábjain az i-D, és a Vogue magazin is elismerte egyedi, különleges látásmódját.

Király Tamás pályáját kirakatrendezőként kezdte, majd a 80-as évektől a hazai underground kultúra egyik legismertebb alakja lett. 1984-ben első magyar tervezőként Nyugat-Berlinben mutathatta be kollekcióját. Cseppet sem szokványos divatbemutatói már a 80-as években eseményszámba mentek. Kezdetben első sorban a geometrikus formák jellemezték munkáit, később meglepő anyaghasználatával, anyagtársításával lepte meg közönségét. Saját bevallása szerint a 80-as évek közepétől nem adott el ruhákat, a piaci termelés nem érdekelte: "Az egyediségben, az egyszeriségben hiszek" - mondta egy interjújában.

Megalkuvást nem ismerő divattervezői karrierje sokszor keltett feltűnést provokatív bemutatóival. Nem csupán a ruhaszabászat, vagy ahogy gyakran nevezték művészetét, a ruhaszobrászat érdekelte, szerteágazó érdeklődését mindenfajta vizuális művészet érdekelte, a filmkészítés éppúgy foglalkoztatta, mint a színház. Egy divatközpontú film rendezése régóta foglalkoztatta, és évek óta együtt dologott az értelmi sérült színészekből álló színtársulattal, a Baltazár Színházzal.

A mindig a maga útját járó, megalkuvást nem ismerő művészt jellegzetes fekete garbójában már soha nem látjuk felbukkanni divateseményeken, a magyar divatpápa elment. Nyugodjék békében!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

11 éve él boldog házasságban a Bridgerton Violetje, titokzatos férfi rabolta el a színésznő szívét

11 éve él boldog házasságban a Bridgerton Violetje, titokzatos férfi rabolta el a színésznő szívét

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)