Oda sem mertem nézni a harmadik gól után, és cseppet kevésbé örültem, mint Heidi Klum, és nem azért, mert bárkinek is drukkoltam volna.
Ezeket láttad már?
Már gyerekkorom óta asszisztálok a focimeccseknél, mint afféle ügyeletes kívülálló, aki alig ért valamit az egészből és nagyon jól megy nekem ez a szerep. Semmilyen fejlődést nem mutatok egyébként az évtizedek alatt.
Szeretek focimeccseket nézni, mert az ember közben nagyon jókat tud elmélkedni a férfiak viselkedésén, motivációin, karakterén pályán és pályán kívül. Olyan ez, mint egy etimológiai megfigyelés és sokkal jobb, mint a metrón, buszon, kávézóban bámészkodni, mert itt van izgalom, lehet stírölni a férfiakat és közben féltudományos következtetéseket levonni némi álpszichologikus ad hoc elmélettel alátámasztva - ez roppant megnyugtató tud lenni egy átlagos kedd este.
Izgalom. Ha végre valakinek drukkolsz és megpróbálod megdelejezni a labdát. Ha direkt annak drukkolsz, akinek a férfiak nem, ezzel borzasztóan fel lehet őket cukkolni egyébként, úgyhogy csak óvatosan! A tizenegyesek a kedvenceim, mert itt legalább bárki győzhet és van egyfajta káoszelmélet is benne, ami rögtön sokkal szimpatikusabbá teszi a focit.
Na de hogy a németek mit csináltak a brazilokkal! Amint már leírtam sokszor, a 80-as évek underground mozgalma iránt meglehetősen erős vonzódást érezve én mindig a vesztest szeretem, és mégsem. Igazából egyik csapatot sem bírtam ezen a meccsen, mert olyan volt, nem is érdekel miért, mintha nem ugyanabban a korcsoportban játszottak volna. És ott bőgött egész Brazília.
Ez most akkor szórakoztató?
