Ilyen is van! A férfi, aki utálja az internetet!

2010.november.17.

Első és legfontosabb hír, hogy Tom Ford visszatért, a fashionisták fellélegezhetnek, hiszen az YSL és a Gucci korábbi vezető tervezője 2004 óta nem készített női kollekciót.

A 2011 tavasz-nyári szezonban azonban visszatér a nagyágyú, és feltehetően saját márkájával is sikert sikerre halmoz majd. Igaz, a nagyközönségnek eddig nem nagyon kedveskedett, hiszen az évad talán leginkább várt kollekcióját csak meghívott újságírók és egy szem udvari fotós, - aki egyébiránt Terry Richardson volt -, előtt mutatta be. A legújabb darabokat igazi modell legendák, és maga Beyoncé viselte a visszatérő szertartáson.

Természetesen a titkolózás csak növelte a kíváncsiságot Tom Ford legújabb dobása iránt, de sokáig nem kellett várni, hiszen az amerikai Vogue magazinnak (ki másnak?) most megengedte, hogy bemutassák a kollekció néhány darabját. Persze vesse rá az első követ az, aki nem hasonlóképpen tett volna, ha megengedheti magának! Tom Ford ugyan nem tervezett női kollekciót egy ideje, de bármivel is rukkolt elő eddig, legyen az sminkkollekció, napszemüveg, film, a közönség mindig leborult előtte. Ráadásul ha rápillantunk a sztárok listájára, akiket személyesen öltöztetett az utóbbi években: Brad Pitt, Tom Hanks, Johnny Depp, Bradley Cooper, Alexander Skarsgard, vagy Pierce Brosnan, akkor már érthetjük mire a nagy izgalom. Könnyen el lehet képzelni, hogy milyen nevek áhítoznak a hollywoodi nők közül az új Tom Ford kollekcióért!

Kattints a képre és még 3 képet láthatsz a Vogue Ford-sorozatából, a dizájner főszereplésével!

ford-200x-d0000866Cdb72fa2d1e78.jpg
ford-200x-d0000866Cdb72fa2d1e78.jpg

Ha már a Vogue-nak megmutatta az új, a 70-es évek klasszikus sikkje által inspirált darabokat, egyben oda is nyilatkozott az online médiának a dizájnerhérosz. Kifogásolta, hogy egy-egy bemutató után már másnap ízekre szedik a következő szezon kollekcióit az interneten, titkolózása tehát egy egyszemélyes forradalomnak felelt meg. Ford fityiszt mutatott az információéhes online magazinoknak, hogy felidézze a régi szép időket, amikor még csak a beavatottak láthatták előre a következő szezon trendjeit, amikor még nem ültek celebritások az első sorokban, és a Gossip Girl sorozatban nem mutatták meg mindjárt két héttel a bemutató után Blake Lively-n a még boltokban sem kapható kreációkat. Ford ugyanis tart tőle, hogy mire a boltokba kerül a kollekció, már régen meg is unják a vásárlók, ráadásul a dizájner jelezte, hogy az ő vevői cseppet sem szeretik, ha mindenféle sztárjelöltek agyonhordják a darabokat.

Az elitista oldalát megvillantó Ford elárulta azt is, hogy a jövő évi Oscar gálán egy sztárt öltöztet majd, de majd a jelölések fényében ajánlja fel a ruhát a kivételezett hírességnek. Hamarosan valószínűleg leginkább saját magát szeretné majd jelöltként öltöztetni a filmes díjátadón, hiszen első filmje után máris készíti legújabb moziját, amely ezúttal egy vígjáték lesz. Hogy Tom Ford valóban duzzad az energiától azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Carine Roitfeld felkérésére a francia Vogue vendészerkesztője lesz majd. Pikáns lapszámra számíthatunk, ha felidézzük Ford reklámjait, és Roitfeld világlátását.

Ez is érdekelhet

Miért érdekli annyira a fiúkat, hogy a lányok hány pasival fekszenek le?

Miért érdekli annyira a fiúkat, hogy a lányok hány pasival fekszenek le?

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: szerencsét ígér a mai nap sokunknak - szeptember 18. szombat

Napi horoszkóp: szerencsét ígér a mai nap sokunknak - szeptember 18. szombat

Divathírek

Megnyitott az Etele Plaza: íme minden, amit tudnod kell róla

Megnyitott az Etele Plaza: íme minden, amit tudnod kell róla