,,Ma már nem is nagyon van értelme olyanba belekezdeni, ami nem veszi figyelembe korunk legnagyobb problémáját”- Interjú Stotz Natáliával, a Gemini alapítójával

2021.március.11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az elmúlt hónapokban egyre több szó esik a fenntarthatóságról, főleg a divatiparral kapcsolatban. Szinte már mindenki fontosnak tartja a fast fashion mellőzését, helyettesítését, így nem is olyan meglepő, hogy itthon egyre több kisebb vállalkozó jelenik meg a környezettudatosság jegyében. Ilyen Stotz Natália, tervező is, aki többek között arról mesél, hogyan kezdett neki a vállalkozásának, és hogy miért fontos környezettudatosabbnak lennünk.

,,Ma már nem is nagyon van értelme olyanba belekezdeni, ami nem veszi figyelembe korunk legnagyobb problémáját”- Interjú Stotz Natáliával, a Gemini alapítójával
Fotó: Bodnár Zsófi

Mi motivált abban, hogy nekikezdj a saját márkádnak? Tudnál mesélni a név eredetéről?

Már nagyon régóta készültem rá, de valahogy úgy alakult az évek során, hogy nem erre visz az út. Egyetemen is mást tanultam, az első vállalkozásom sem ezen a területen volt, mégis mindig éreztem magamban azt a csillapíthatatlan motoszkálást, hogy csak meg kellene próbálni. Mindig is alkotó ember voltam, és imádom a kézzel fogható eredményeket. Nincs, ami jobban lázba hoz annál, mint amikor a saját kezemmel, kreativitással és türelemmel valami érteket teremthetek. Aztán jött a vírus, bezárt minden, és az a nagy csend hozta meg a felismerést és azzal együtt a lehetőséget is, hogy elkezdjem. A névről igazából azt kell tudni, hogy pár perc alatt született. Ikrek a horoszkópom és tetszett a szó leírva. Szóval, örülnék, ha lenne egy jó sztorim hozzá, de ennek pont ennyi a háttere.

Fotó: Bodnár Zsófi

Mennyire nehéz kisvállalkozóként érvényesülni a piacon? A közösségi média mekkora segítség ebben?

Egyelőre főleg a pozitívumait érzékelem a kisvállalkozói létnek, hiszen teljesen egyedül csinálok mindent, így az elején nem is bírnék el egy nagyobb hangvételű koncepciót. Nagyon támogatóak az emberek, rengetegen fejezik ki a megbecsülésüket azzal kapcsolatban, hogy helye van egy ilyen márkának a piacon. És azt is gondolom, hogy érzik az emberek, hogy ezekben az időkben, a legjobb, amit tehetnek, hogy helyi kisvállalkozókat támogatnak. Szóval, a jelenlegi célkitűzéseim szerint megfelelő ütemben tudok érvényesülni szerencsére.

Fotó: Bodnár Zsófi

Hogyan néz ki egy termék elkészítésének a folyamata? Az anyag beszerzésétől egészen a vásárlóhoz való eljuttatásig.

Én a textil kiskereskedések maradék 1-2 méter anyagainak felhasználására fektetem a hangsúlyt, illetve igyekszem minden maradék anyagot felhasználni, amit az elkészítés során termelek. Ez az alap koncepció. Miután beszereztem az anyagot, kitalálom, hogy mi és milyen mennyiség készüljön belőle, hiszen sosem tudom előre, hogy milyen anyagok lesznek az üzletekben, amiket a koncepcióm szerint be tudok szerezni. Kiszabok és megvarrok egy mintadarabot minden ruhából, amik alapján a vásárlók le tudják adni a rendelésüket, a méreteik megadásával, hiszen mindenkinek személyre szabottan készítem el az egyes darabokat. Minden ruhából pár darabot készítek csak. Egy héten belül el is készülnek az egyes rendelések, amiket a város több pontján is át lehet venni. Pár héten belül pedig lehetőség lesz fel is próbálni a ruhákat, mert egy nagyon izgalmas dolog fog történni, erről majd a social media felületeken fogok tájékoztatást adni.

Fotó: Bodnár Zsófi

Miért tartod fontosnak, hogy a márkád a környezettudatosság nevében működjön?

Szerintem, ma már nem is nagyon van értelme olyanba belekezdeni, ami nem veszi figyelembe korunk legnagyobb problémáját. Én azt gondolom, hogy egy kicsivel több erőfeszítés, viszont annál jobban megéri. És tényleg, vannak okos megoldások az újrafelhasználásra. Nem olyan nehéz, nagyon ötletes és megismételhetetlen darabokat lehet elkészíteni. Nem kellene, hogy létjogosultsága legyen olyan nagyvállalatoknak, amik kizárólag rombolják a bolygót és az emberek vásárlói attitűdjét. Egy ezer forintos póló nem kéne, hogy irányadó legyen.

Mit gondolsz, itthon hogyan viszonyulnak az emberek a fenntartható divathoz?

Egyre jobban! Megnövekedett rá az igény, de inkább a fiatal generációkban. Mi már érezzük ennek a súlyát és szerintem egyre jobban meghatároz, hogy mit és hol vásárolsz. Persze, nehéz versenybe szállni a fast fashion árakkal, de remélem, most már eljutunk odáig, hogy a minőség és a tudatosság fontosabb szempont legyen!

Fotó: Bodnár Zsófi

Az egész márkád középpontjában a fiatalabb generációk állnak. Szerinted jó úton haladnak a bolygónk megmentésében?

Szerintem, még nem teljesen tiszta, hogy mi a jó út és hogy lehet rálépni. De, igen, kezd az egész jó irányt venni, úgy gondolom, hogy pár év, és a fiatal nemzedékek fizetőképes korba lépnek, és akkor történhet valami szembetűnőbb változás.

A hétköznapjaidba hogyan tudod bevinni a fenntarthatóságot?

Használtan veszek szinte mindent, bútorokat, cipőket, ruhákat. Helyi vállalkozásokat támogatok, viszem a saját csomagolásaimat, és kerülöm a műanyagot. Többnyire sétálok, biciklizem vagy tömegközlekedést használok, és a környezetemben lévőket is ezekre sarkallom!

Fotó: Bodnár Zsófi

Mit tanácsolnál azoknak, akik félnek belevágni egy környezettudatos életmódba? Mik az első lépések, amiket megtehetnek az ügy érdekében?

Csak el kell kezdeni. Olyan, mint az edzés, szóval nehéz. De nem nehezebb, mint bármi, amihez hozzászoktattad magad. Ha felismered a probléma súlyát, rájössz, hogy nincs más mód, mint elkezdeni a változást, aztán a többi jön magától. Azt mondják, hogy pár hét alatt szokássá lehet formálni bármit, szóval csak addig kell erősnek lenni. Nincs recept, csak kitartás és erőfeszítés.

Szóval, hajrá mindenki, támogassuk egymást, mert úgy sokra vihetjük!

Szöveg: Horváth Niki

Csekkold a márka Instagram oldalátis ide kattintva!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője