Mádai Vivien ezzel a gyönyörű ruhával készül a titkos vacsorára

2018. augusztus 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szombaton rendezik meg Budapesten a hófehérben pompázó Le Diner en Blanc vacsorát. Az est legnagyobb különlegessége, hogy a helyszínt csak pár perccel a kezdés előtt hirdetik ki a szervezők. A titkos esemény egy felejthetetlen estét ígér az elegancia és a szépség jegyében, amelyre augusztus 30. éjfélig lehet regisztrálni.

A Le Diner en Blanc vendégei immár harmadszor Budapest egyik legszebb pontján gyűlnek össze, ahova minden résztvevő magával hozza majd saját ételkülönlegességeit, asztalát, székét és terítékét. Az vacsoraest folyamán olyan hagyományoknak is eleget kell tenni, mint például a vacsora kezdetét jelentő kendőlobogtatás vagy a csillagszórók meggyújtása, amely jelzi a vendégeknek, hogy indulhat a tánc és a fehér vacsorát követően el lehet hagyni az asztalokat. Az este trombitaszóval zárul, majd miután a vendégek összepakolnak és felszedik a szemetet, úgy térnek vissza az éjszakába, hogy nyoma sem marad rendezvénynek a különleges helyszínen.

A Le Diner en Blanc események egyedisége és az immár 30 éves tradíció megtartása érdekében a vendégek kötelesek bizonyos szabályokat betartani:
• Elegáns és csak fehér öltözékben érkezhetnek.
• A teríték is csak fehér lehet.
• Visszaigazolás után minden vendégnek muszáj megjelennie, időjárástól függetlenül.
• A vendégek egy kijelölt helyen találkoznak, és egy önkéntes kísérő viszi el őket a helyszínre, annak érdekében, hogy az utolsó pillanatig titkos maradjon.
• A vendégek kötelesek minden saját felszerelést magukkal vinni, szemetet és maradékot összeszedni, hogy megőrizzék a helyszín tisztaságát.




Mádai Vivien már készül a rendezvényre, ezért ellátogatott Szegedi Katához ruhapróbára. Gyönyörű fotók készültek róla:

A Le Diner en Blanc rendezvényre az alábbi linken lehet regisztrálni: https://budapest.dinerenblanc.com/register

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

glamour plusz ikon Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Zárd az évet stílusosan – inspiráló kollekcióval vár a CCC (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)