Mexikóban is hódít Enikő

2011. augusztus 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Helyre állt a világ rendje, Mihalik Enikő újra Vogue címlapot kapott, ezúttal a mexikói kiadás borítóján pózol.

A 2011-12-es őszi-téli szezon is jól indult a békéscsabai topmodell számára, hiszen a Boss Orange arca lett. Már az is biztos, hogy a Chantelle fehérnemű cég is rá bízta a hirdetéseket, illetve a Sarar márka is rá voksolt. Enikő népszerűsége tehát töretlen, és továbbra is rengeteg felkérést kap, egyelőre még rejtély, hogy legutóbb milyen anyagon dolgozott például Terry Richardsonnal, de a közös munka ténye máris biztosíték, hogy idén ősszel hallunk még legsikeresebb modellünkről.

A legutóbb a török Harper szereplő szépség, most egy újabb Vogue címlappal büszkélkedhet. Egyelőre még nem tudni, ki készítette a képet, az viszont biztos, hogy a szezonindító szeptemberi számban szerepel Enikő. Egyébként különleges lesz a kiadás, hiszen 3 különböző borító is készült a laphoz, Enikő mellett Isabeli Fontana, és Anna Maria Jagodzinska is borítóra került.

A külön öröm persze, hogy a címlapból már az is kiderül, hogy Mihalik Enikő nem csak egy divatanyagban kapott helyet, hanem mint topmodell ikont, és múzsát mutatják be a lapba! Ez bizony nem semmi! Alig várjuk, hogy megérkezzen a GLAMOUR szerkesztőségébe a mexikói Vogue, hogy még többet mutathassunk nektek!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A 3 legfontosabb vitamin, amire minden felnőtt embernek szüksége van

A 3 legfontosabb vitamin, amire minden felnőtt embernek szüksége van

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)