Mihalik Enikő Lagerfeld kamerája előtt

2009. június 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Beszámoltunk már róla, hogy első magyar címlaplányunk Brazíliában Terry Richardson irányítása mellett fotózta a jövő évi, mindig nagy érdeklődéssel várt Pirelli-naptárt.

Enikő és Terry Richardson sokat bohóckodott a fotózáson!
Enikő és Terry Richardson sokat bohóckodott a fotózáson!

Erről a különleges fotózásról már exkluzív képeket is kaptunk, és amint láthatjuk Enikő remekül érezte magát, és felszabadultan viccelődött a magyar származású fotóssal. Terry Richardson imád együtt dolgozni a magyar topmodellel, hiszen mint már többször is nyilatkozta, a humor számára a munka közben is nagyon fontos, márpedig

Mindkettőjük szeret viccelődni munka közben is.

A magyar topmodell pályájának egyik kiemelkedő állomása a Pirelli-naptárban való részvétel, hiszen a divatvilág mindig óriási figyelemmel kíséri a hivatalos forgalomba egyébként soha nem kerülő kiadványt, mivel évről-évre a legszebb, és legsikeresebb modellek szerepelnek benne. Enikő számára azonban nem ez lesz az egyetlen nagy jelentőségű munka idén nyáron, hiszen, ahogy már beszámoltunk róla, ugyancsak http://www.glamouronline.hu/divathirek/uj-kollekcio-es-jotekony-kampany-1388.html?archiv=1next=0 , ami újabb mérföldkő lehet számára, hiszen ne feledjük, a tavalyi reklámarcot, http://www.glamouronline.hu/divathirek/gisele-bundchen-a-legkeresettebb-1459.html?archiv=1next=0 Ráadásul, ezzel még közel sincs vége! Legfrissebb információink szerint Mihalik Enikő júliusi első napjaiban a divatpápával, Karl Lagerfelddel fog együtt dolgozni. Azt már korábban is tudtuk, hogy a békéscsabai lány lesz http://www.glamouronline.hu/szepseghirek/enikoe-a-legszebb-szempilla-1152.html?archiv=1next=0 , és úgy látszik, a francia divatháznál nagyon bíznak Enikőben, hiszen Karl Lagerfeld a januárban bemutatandó haute couture kollekciót a magyar modellel fotózza. A divatguru nagyon ritkán engedi ki a kezéből az irányítást, és bár többen pletykálták az utóbbi időben, hogy hamarosan távozik a Chanel éléről, ő már a jövő évi kampányon dolgozik, ráadásul Mihalik Enikővel! Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mivel rukkol elő a német származású zseni, de biztosak vagyunk benne, hogy valami nagyon emlékezetesre számíthatunk!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Magunk alatt vágjuk a fát, ha a Bennifer-szakítás miatt még mindig Jennifer Lopezt hibáztatjuk – Elmondjuk, miért!

glamour plusz ikon Magunk alatt vágjuk a fát, ha a Bennifer-szakítás miatt még mindig Jennifer Lopezt hibáztatjuk – Elmondjuk, miért!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)