Miley Cyrus fehérneműben pózol a brit Vogue címlapján

Miley Cyrus Los Angelestől egészen Manhattanig utazott, hogy a brit Vogue júniusi számának címlapsztárjaként tündökölhessen – és mi nem is lehetnénk elégedettebbek a lapszám mostani sztárjával, hiszen imádjuk a slágerlisták töretlen éllovasát, a Flowers-t, ami az önszeretet klasszikus himnuszaként írta be magát a zenetörténelembe 2023-ban.

Miley Cyrus fehérneműre vetkőzött
Miley Cyrus fehérneműre vetkőzött
Fotó: NBC/Getty Images

Miley Cyrus kerüli a hagyományos sajtómegjelenéseket, de ezúttal a brit Vogue magazinnal kivételt tett. Az énekesnő a hírnév gépezetét nevetségesnek és károsnak tartja, különösen a nők vonatkozásában. Éppen ezért önmagát is meglepte, hogy végül elvállalta az interjút és a címlapot – írja a Vogue. Ráadásul egyébként alig várta, hogy Steven Meisel zseniális divatfotókat készítsen róla, hiszen zenei karrierjének egyik legsikeresebb időszakával párhuzamosan divat fronton is tarol.

Tudom, hogy régen őrült voltam. Tudom, hogy régen vicces voltam. Azt mondod, hogy régen vad voltam. Én azt mondom, hogy fiatal voltam.

Miley Cyrus tisztán látja a hírnevet

Miley Cyrus Flowers című számának sikere azért lenyűgöző, mert a tudatos sajtómegjelenések megtervezése helyett úgy döntött, hogy a közösségi médiára bízza a januárban debütált dal publicitását. Az internet népét egy percig sem kellett félteni, futótűzként terjedtek a dal mögöttes jelentéstartalmáról szóló teóriák, többek között az érdekelte őket a legjobban, hogy ez egy Liam Hemsworth számára címzett bosszúdal-e.

Az apa szandál nem ciki többé, és ezt világsztárok bizonyítják

Miley Cyrus azt is nagyon jól tudja, hogy a saját magát lángra lobbantó dal sikere nem tarthat örökké, de ezt nem tartja pesszimista gondolkodásmódnak, inkább csak őszintének. Élt már át korábban hasonlót, mégpedig az őrülten sikeres Hannah Montana Disney-shownak köszönhetően. Az akkoriban megélt tapasztalatai segítettek az énekesnőnek valós értékítéletet alkotni a hírnévről. Mindent, amit húszas éveinek elején tett, – például a felejthetetlen Wrecking Ball videóklip – azért tette, mert el akart szakadni a szülei által formált imázstól, be akarta bizonyítani, hogy ki is ő valójában. „Az vagyok, aki vagyok.” – nyilatkozta a Vogue számára. „Most, hogy felnőtt vagyok, rájöttem, milyen keményen elítéltek. Gyerekként keményen ítélkeztek felettem a felnőttek, és most, felnőttként rájöttem, hogy soha nem ítélkeznék keményen egy gyerek felett.”

Forrás: British Vogue

Minden, ami divat:

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Kost megbecsülik, a Nyilas lázban ég - június 7.

Napi horoszkóp: A Kost megbecsülik, a Nyilas lázban ég - június 7.

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

PR

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)

PR

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

PR

3 dolog, ami felboríthatja a hüvelyflórád (x)

3 dolog, ami felboríthatja a hüvelyflórád (x)