Nőiesség = Lara Stone

2010. június 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Változnak az idők, az idén újra divatba jöttek a teltebb idomok a divatvilágban is, ennek legnagyobb nyertese Lara Stone.

Pillanatnyilag a friss férjezett holland topmodell a legaktuálisabb arc a divatvilágban. Lara nemcsak a fogai közötti apró réssel ejtette rabul a divattervezőket és a divatházakat, hanem telt, igazán nőies alakjával is. Egyértelműen a szőkeség diktálja a tempót most a modellek között, a Calvin Klein már le is foglalta az őszi-téli reklámkampányához, de ahogy most állnak a dolgok, szerepel még más márkák arcaként is a regnáló Louis Vuitton-lány, hiszen a nőiességet most első sorban ő jelenti. A szexi Lara, különcségeivel és lehengerlő megjelenésével jó eséllyel pályázik arra, hogy valóban szupermodellként tekintsenek rá, annak ellenére, hogy Naomi Campbell szerint Gisele Bündchen után ebbe a státuszba már nem lehet elérni. Nos, Lara elképesztő népszerűségét látva, erre mi azért nem vennénk mérget.

Az Industrie magazin júniusi számához Patrick Demarchelier fotózta a tengerparton a topmodellt. Az anyaghoz Lara teljesen meztelenül állt, ült modellt, egyébként a páros anyagban amely a tökéletes modellek, tökéletes testét ünnepli Daria Werbowy a holland szőkeség párja. Érdekes párhuzam kettőjük között, hogy ők is a természetesség hívei és nem oskat törödnek a bikinivonal formázásával. Az új trend egyelőre csak a modellek között terjed, de az ilyen fotósorozatok hatása elképzelhető, hogy túlmutat majd a divatvilágon.

Az Industrie egyébként elképesztően erős számot tett le az asztalra, biztosan sokan emlékeznek, Mihalik Enikő szintén egy tengerparton készített sorozatban mutatta be Paco Rabanne emblematikus ruháit, most pedig itt van ez az anyag Dariával és Lara Stone-nal, nem akármilyen lap, amelynek ráaádul Anna Wintour szerpel a címlapján!

lara-nagy-d0000729Ae469d3a46156.jpg
lara-nagy02-d0000729B6bbb132d1700.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Te felismernéd? Így nézett ki Lengyel Johanna 10 évvel azelőtt, hogy megnyerte a Megasztár műsorát

Te felismernéd? Így nézett ki Lengyel Johanna 10 évvel azelőtt, hogy megnyerte a Megasztár műsorát

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)