Plus Age? 45 felett is szexi akart lenni, modellnek állt

2014.július.31.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lassan megszokjuk, hogy a divatvilág legendái fittyet hánynak a realitásnak, és 40 felett, sőt akár 60 felett is elképesztő, bombaformában vannak.

Valljuk meg, hogy akik nem a modellkedésből élnek, azoknak kevesebb idejük jut arra, hogy az alakjukkal foglalkozzanak. A nőktől nem várja el a társadalom, hogy szexik legyenek 45 felett, pedig miért is ne!? Így gondolja legalábbis Carolyn Brennan, aki egyre nagyobb karriert fut be.

Gyógyszerész karrierrel a háta mögött közel az 50-hez Carolyn úgy döntött, hogy valóra váltja az álmát, és fényképeken fog pózolni. Most azon van, hogy megváltoztassa az emberek előítéleteit a randizásról, szingliségről és kapcsolatokról 45 fölött. Carolyn Brennan szerint ugyanis nagyon rendben van, ha az ember az 50-hez közeledve is szexi. A modellpályán kissé későn induló nő azonban talán a legmerészebb várakozásait felülmúlóan sikeres lett.

´Őszintén, boldog vagyok, hogy mint idősebb modell megmutathatom a velem egyidős társaimnak, hogy soha nem késő, hogy találj egy lehetőséget. Sokan azt vélik helytelennek, hogy egy ilyen későn bekövetkező változás ennyi örömöt okoz nekem. Azt akarom, hogy a nők tudják, hogy vannak még lehetőségeik is ebben a korban is!´- nyilatkozta Carolyn.

Elhivatottsága úgy tűnik célt ért, hiszen egyre több magazin csábítja, és már reklámszerződése is. Kicsit talán meglepő, hogy merészebb képeket is bevállal, de Carolyn Brennan könnyen lehet, hogy forradalmat indít be, a plus size után a plus age lesz az új sikk?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Kos fizetésemelést kap, a Baknak pedig ma minden sikerül - szeptember 25.

Napi horoszkóp: A Kos fizetésemelést kap, a Baknak pedig ma minden sikerül - szeptember 25.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

PR

Kiderült: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, miért ilyen gyönyörű az arcbőre (x)

Kiderült: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, miért ilyen gyönyörű az arcbőre (x)

PR

Nem tudsz leszokni a dohányzásról? Ezt kell tenned a szakértő szerint (x)

Nem tudsz leszokni a dohányzásról? Ezt kell tenned a szakértő szerint (x)

PR

Kimerültél testileg és szellemileg is? Derítsd ki, mi állhat a háttérben! (x)

Kimerültél testileg és szellemileg is? Derítsd ki, mi állhat a háttérben! (x)