Ralph Lauren, aki feltette Amerikát a divattérképre

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Érdekes fordulatokat vesz az élet, például, amikor nevet változtatott 19 évesen még egyáltalán nem érdeklődött a divat iránt Ralph Lauren. Hogy miért éppen a franciás hangzású nevet választotta, az igazából sosem derült ki, mindenesetre telitalálat volt, hiszen sokáig sokan gondolták, hogy a márka francia, de legalább is a márka alapítója az.

Ralph Lauren
Fotó: Getty Images

Ralph Lauren azonban egyáltalán nem francia, így aztán a francia sikkel sincs semmilyen titkos kapcsolata. Mégis képes volt felépíteni a világ egyik legsikeresebb márkáját, el is mondjuk hogyan:

A nyakkendős fiú

A divattervező Ralph Rueben Lifschitz néven született a New York-i Bronxban. Az álmodozó és a film bűvöletében élő fiú egy fehérorosz bevándorló zsidó család négy gyermeke közül volt a legfiatalabb. Ralph 19 éves volt, amikor a bátyja elhatározta, hogy a könnyebb boldogulás reményében nevet változtat, a Lauren és London merült fel opcióként. Ralph-nak a London tetszett jobban, de a bátyja a Laurent választotta, így végül Ralph is erre változtatta a nevét. Egyébként édesanyja eredetileg szerette volna, ha rabbi lesz a fiából és egy darabig járt is jesivába, hogy tanulmányozza a Tórát, de végül mégis másfelé vezette az útja. Kétéves katonai szolgálat után, gazdasági egyetemre járt, de két év után inkább dolgozni kezdett, hogy elérje az álmát, és egy napon milliomos legyen. Ralph Lauren előbb egy kesztyűket, nem sokkal később pedig egy nyakkendőket árusító cég eladója lett, majd a Rivetz & Co. céghez került. A mára megszűnt nyakkendő-márka akkoriban felsőkategóriásnak számított a piacon. Híresek voltak az élénk színű darabjaikról, Ralph Lauren itt készített először a saját ötletéből nyakkendőt. Később már egy másik cégnél kifejezetten tervezőként készített nyakkendőket, amelyek nagyon vadnak és feltűnőnek számítottak. Ralph Lauren ekkoriban találkozott a korszak legnagyobb amerikai férfi divattervezőjével, Norman Hiltonnal, aki nemcsak rengeteg tanáccsal látta el, de nagyobb összeget is befektetett, hogy Lauren saját márkát indíthasson.

A Polo születése

Ralph Lauren az egyik legnagyobb divatszakmai névvel a háta mögött 1968-ban alapította meg a márkáját Polo Fashions néven. Első sorban a sportos öltözködés terén alkottak különlegeset, és a szakma nagyon lelkesen fogadta a márkát, rögtön 1970-ben díjjal is kitüntették az amerikai tervezők a fiatal márka alapítóját. Ennek ellenére az első 5-6 évében folyamatosan a csőd szélén táncoltak, igaz közben a férfi kollekció mellett, 1970-től immár teljes női kollekciót is kínáltak. Hogy jobban alkalmazkodjanak a női divat szokásaihoz, a nevet Polo by Ralph Laurenre változtatták, ekkor kifejezetten előnyösnek hatott a franciás hangzású név. Aztán 1972-ben megszületett a lovaspólós figura, ami azóta ikonikussá vált, és megjelent a koktélruhákon éppúgy, mint a sportolásra szánt darabokon.

A legendás logó mindenhol felbukkan:

Ralph Lauren logó
Fotó: Getty Images

A klasszikus piké pólóról sokan gondolják, hogy a Ralph Lauren leleménye, hiszen első sorban velük, illetve a kezdetektől már 28 féle színben kapható klasszikus pólójukkal kötik össze a ruhadarabot. Azonban a piké pólót eredetileg Lacoste kezdte viselni a teniszmérkőzésein. Azonban az kétségtelen, hogy Ralph Lauren egy picit átszabta a francia márka híres termékét, megváltoztatta a gallér méretét, és szűkebbre is vette a fazont. Illetve a már említett 28 féle színváltozat gyors népszerűséget hozott.

Amerika stílusa a Ralph Lauren

A hetvenes évek második felére a márka Amerika legsikeresebb divatcége lett, és egészen a Michael Kors felbukkanásáig nem is akad vetélytársa a bevételek terén. De mitől működik ilyen tökéletesen a Ralph Lauren-életérzés? A tervező mindig is úgy próbálta pozícionálni a márkát, mint ami egy különleges klubba való tartozás érzetét adja, a jól felismerhető logó tökéletesen megteremtette ezt az érzést. A Ralph Lauren olyan benyomást keltett, mintha az Ivy League, vagyis Amerika legmagasabb színvonalú, elitegyetemeinek hivatalos ruhamárkája lenne. A lovaspóló, a golf, a tenisz olyan jellemző sportok, amiket nem játszott akkoriban akárki, a Ralph Lauren ruháit az ilyen sportok közben is lehetett viselni, de más darabjaik tökéletesen megállták a helyüket a klubhelyiségek elegánsabb bárjaiban, a koktélpartikon. Ez persze csak egy illúzió, de ebben az illúzióban nagyon sokan osztoztak, mindenki szeretett volna egy kivételes társaság tagjai lenni.

A Ralph Lauren klubban, a dizájner a modelljeivel a hetvenes években:

A Ralph Lauren klubban
Fotó: Getty Images

A Ralph Lauren pedig legalább az öltözködés terén megadta azt a lehetőséget, hogy ebbe az exkluzív klubba felvételt nyerjen valaki. Közben a tervező nem ült a babérjain, a hetvenes években körbejárta egész Amerikát, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy felkutassa azokat az elemeket, amelyek tovább bővíthetik a stílust. Lauren egy állandó tanulási folyamatban térképezte fel, hogy mi az, amire az amerikai emberek vágynak. Sokszor érte az a kritika, hogy csak a fehér felső középosztályra reflektál a márkája, de ő volt például az első, aki Tyson Beckford férfimodellt szupermodell státuszba emelte. A kilencvenes évek elején ő volt az első igazán sikeres fekete modell a divatszakmában, aki a legnagyobb márkák arca lett, elsőként a Ralph Laurené. Ekkor meg is találták a tervezőt, hogy a hip-hop és kosárláz első tetőpontján leszállítja a márka színvonalát, amire ő csak annyit válaszolt, hogy a Ralph Lauren nem hip-hop és nem is NBA, a Ralph Lauren nem fekete vagy fehér, a Ralph Lauren egyszerűen csak az, ami igazán jó.

Minden, ami jó: Tyson Beckford a Ralph Lauren modelljeként a kilencvenes évek közepén:

Ralph Lauren kampány a kilencvenes években
Fotó: Getty Images

Életmód-márka

Manapság sokan beszélnek a 360 fokos márkákról, amelyek egy életérzést közvetítenek, és az élet minden területére van válaszuk. A nagyon trendi fordulat viszonylag új keletű, de maga a törekvés cseppet sem az. Nem a Ralph Lauren volt az első, aki hasonló logikával gondolkodott, de tény, hogy az alapító nagyon is tudatosan építkezett és növelte a birodalmát. A különböző ruházati almárkák mellett még vagy egy tucatnyi hozzájuk kapcsolódó más márka is bővíti a Ralph Lauren kínálatát a lakberendezési tárgyaktól a parfümökig. A legsikeresebb években rendre 1000-nél is több termékük volt egyszerre a boltok polcain, aminek csak egy része volt ruházati termék.

Sztármodellek a Ralph Lauren kifutóján a kilencvenes években:

Ralph Lauren kreációk a kifutón
Fotó: Getty Images

A semmiből jött létre egy olyan vállalat, ami közel 25 ezer alkalmazottal üzemel, és évente százmillió dolláros bevételekre tesz szert. Ma már Ralph Lauren csak ritkán bukkan fel, három fia közül az egyik vette át a családi cég operatív irányítását. Az alapítót pedig a legendáknak kijáró tisztelet övezi. A sportautó-gyűjtő és jelentős jótékonysági tevékenységet végző Ralph Lauren megcsinálta az amerikai álmot, egy álmodozó bronxi kisfiúból Amerika stílusszabásza, és igen, végül milliomosa, sőt milliárdosa lett.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője