Réka bombaformában!

2010. június 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az idei évben a GLAMOUR Women of the Yearen legjobb modellnek választott Ebergényi Réka ki sem látszik a munkából!

A GLAMOUR olvasói úgy tűnik, igazi jövőbe látók, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy döntéseikre már a nemzetközi magazinok is figyelnek. Tavaly, amikor Mihalik Enikőt választottátok a legjobb modellnek, a békéscsabai lánynak igazán szerencsésen alakult a karrierje, címlapra került, a hazai divatszakma is az év modelljének választotta és azóta is robog vele a szekér.

Nem panaszkodhat az idei nyertes, Ebergényi Réka sem, hiszen mióta kezébe vehette a GLAMOUR-olvasók díját azóta jobbnál jobb hírek érkeznek felőle is. Először a Királynő című műsorban kapott felkérést és zsűrizte a hazai szépségeket. Tudjuk, hogy a török Vogue számára is készített divatanyagot, ami bármikor megjelenhet, most pedig itt az angol Tatler magazinos anyag!

reka-nagy-d00006FC892a610598382.jpg

A divatanyagban újra fürdőruhában láthatjátok a magyar modellt, akinek ebben az évben nem ez az első fürdőruhás fotózása, hiszen a GLAMOUR Beach címlapján is Ebergényi Réka szerepel! A Women of the Year idei legjobb modellje egyébként először szerepel fürdőruhában magyar címlapon! Hogy jó döntést hoztunk, abban egyébként is biztosak voltunk, de most a Tatler magazinos divatanyagot nézve újra megállapíthatjuk, hogy Réka egyszerűen csúcsformában van és ha lehet fürdőruhában még tökéletesebb!

Kattintsatok a képre és nézzétek meg a teljes divatanyagot!

reka-nagy-d00006FC892a610598382.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Egyre több nő vált karriert negyven felett, a szakértő szerint ez a jelenség egyáltalán nem meglepő

glamour plusz ikon Egyre több nő vált karriert negyven felett, a szakértő szerint ez a jelenség egyáltalán nem meglepő

Reggeli pacsirta vagy éjjeli bagoly? Így veszélyezteti a kapcsolatotokat

Reggeli pacsirta vagy éjjeli bagoly? Így veszélyezteti a kapcsolatotokat

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)