Találkoztál már Budapest utcáin a trendi, falra ragasztott babákkal? Most megtudhatod, ki készíti őket

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kaia Gerber Karl Lagerfeld táskával, McKenna önelfogadást hirdető pólóban, Mia Wallace és Vincent Vega pedig Chanelben pózol. Aki gyakran mászkál a fővárosban, az minden bizonnyal jól ismeri Miss KK falra ragasztott babáit. A streetart művész egyedi stílusában egyszerre van jelen divat iránti rajongása, ironikus és humoros gondolkodásmódja és popkulturális érdeklődése. Vele beszélgettünk.

Kezdjük a legelején. Már kiskorodtól kezdve egyértelmű volt a művészi pálya? Miről álmodoztál gyerekként?
Igen, mindig tudtam, hogy kreatív munkával szeretnék pénzt keresni. Persze a munka általában nem kívánságműsor, úgyhogy voltam eladó, recepciós és dolgoztam repülőtéren is. Én voltam, aki elveszi a folyadékot, krémet, italt. Ez a munka nem fizetett túl jól, ezért sokszor úgy finanszíroztam a baba nyomtatást, hogy az elvett tokaji aszút vagy whiskey-t adtam a nyomdásznak.
A 20-as éveim közepéig a munkára csak kötelező pénzkeresetként tekintettem. Boldog voltam eladóként is, nem túl kedves főnökkel. Mert amikor hazamentem munka után, ki tudtam élni a kreativitásomat és csak ez érdekelt. Aztán 25 körül rájöttem, hogy lehet karriert csinálni abból is, amit szeret az ember. Lehetséges olyan munkát végezni, amit valóban szeretsz is.

Bár a többség a graffitire asszociál a street-art hallatán, te egy egészen más vonalon törtél fel. Honnan eredeztethetők a babák? Sosem akartál festeni?

Mindig is szerettem volna street arttal, graffiti-vel, bármi féle utcai művészettel foglalkozni, teljesen elvarázsolt az illegalitása és hogy mindenhol ott van. A graffitit imádom és tisztelem, de nem vagyok jó benne, mást akartam csinálni, valami olyat, amit csak én tudok. És aminek köze van a divathoz.

A stílusod összetéveszthetetlen, minden babáról lerí, hogy te készítetted. De mitől lesz valami igazán "Miss KK-s"?

Minden babán van egy üzenet. Néha vicces, néha flegma, néha meg csak valami kis egyszerű hülyeség.

Hogy kell elképzelni egy éjszakai, titkos street-art akciót? Sosem kaptak el ragasztás közben?
Télen, amikor 7 körül van napfelkelte, szeretek korán reggel menni. 5-6 között.
Nyáron pedig éjfél körül. Előre kinézem a helyszíneket, egyszerre 3-4 helyre megyek, amik közel vannak egymáshoz, kb 1 óra alatt megvagyok. Még sosem kaptak el.

Pár éve új fordulatot vett az életed: a Sugarbirdnél helyezkedtél el grafikusként. Azt már több helyen is említetted, hogy mindig is érdekelt a divat, de hogy kerültél kapcsolatba ezzel a céggel?
10 éve a Glamour magazinban megjelent egy melléklet, amit én illusztráltam babákkal. Itt látott Hédi először, ezután kollaboráltunk egy 'Mutasd a városod' kampányon, amin különböző magyar városok és babák voltak. Aztán 2013 körül annyira megutáltam az akkori munkámat, hogy felmondtam és felhívtam Hédit, hogy van-e nála grafikus állás. És itt indult a Sugarbird karrierem mindenféle szakmai tapasztalat nélkül.

Hogy fér meg egymás mellett a nappali "civil" munka, és az éjszakai illegális hobbi?
Reggeli késések árán! De szerencsére szeretnek és megbecsülnek a munkahelyemen, ezért ilyen apróságot elnéznek. Nem a munka mennyisége számít, hanem a minősége.

Mi volt az elmúlt időszak legérdekesebb munkád?
A Basic Collection nevű bútor cég felkért 10 magyar művészt, hogy 1-1 széküket alakítsák saját stílusukra. Az én koncepcióm az volt, hogy a babákon lévő üzeneteket textilre printeltem, és ebből a Sugarbird varrónői varrtak lapozható párnahuzatot. Egyébként összesen több mint másfélmillió forint gyűlt össze a Déméter alapítványnak és ebből fél milliót én és a barátom (@rapa73) értünk el. Övé lett a legdrágább szék, enyém pedig a harmadik legdrágább. Erre nagyon büszke vagyok. Sosem voltam még aukción és eléggé izgultam, de egyszerre hatan is feltették a kezüket az én székemnél, és nagyon gyorsan rálicitáltak egymásra. Zseniális volt.

Hogy képzeled el a jövőd? Milyen álmok várnak még megvalósításra?

Először is legyünk túl ezen a hirtelen bekövetkezett világszintű szörnyűséges helyzeten, lehessen újra dolgozni, sétálni, barátokkal találkozni! Ha ez megvan, akkor nagyon jó volna egy Vogue publikáció, és jó volna minden évben 1 hónapot külföldön tölteni és onnan dolgozni távmunkában.
Bár annyi álmom vált valóra idén is már: Celine Dion Queen kabátban, Jennifer Hudsonnal chateltem, Christy Turlington megosztotta a róla készült babát#8230;

Egy ruhamárka, amiért rajongsz: QUEEN and the gang
Egy popkulturális személyiség, akit inspirálónak tartasz: Melody Ehsani
Egy zene, amit mostanában alkotás közben hallgatsz:
Whitney Houston – I will always love you
Jhene Aiko & Kurupt – Never call me
A kedvenc autóban hallgatós zeném amúgy a Fekete vonattól a Város másik oldalán!




Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 Harry Potter-jelenet, ami nem került be a filmekbe, pedig ott lett volna a helye

5 Harry Potter-jelenet, ami nem került be a filmekbe, pedig ott lett volna a helye

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője