Tarol a Jagger-dinasztia!

2010. augusztus 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az 1970-es évektől a divatvilág krémjében az aktuális Jagger-lányoknak bérelt helyük van, hosszú idő után most Georgia May viszi tovább a családi örökséget.

A Rolling Stones legendás énekese, Mick Jagger valahogy mindig is modelleket választott. Az első, a nicaraguai származású Bianca volt, aki a párizsi, londoni és New York-i éjszakai élet ismert alakja volt, kapcsolata az énekessel 7 évig tartott, ekkoriban volt a legsikeresebb a divatvilágban, több címlapszerepléssel, többek között a Vogue-nál, büszkélkedhetett. Bianca a 80-as évek második felétől különböző alapítványokban tevékenykedik és hírnevét első sorban arra használja, hogy pénzt és támogatást szerezzen segítségre szorulónak.

bianca-nagy-d000076E861a4ce5cd22c.jpg

A 70-es évek második felének egyik legsikeresebb modelljét Mick Jagger egyenesen pályatársa, Bryan Ferry kezéről csapta le. Jerry Hall 1977-ben jött össze a Rolling Stones énekesével, csaknem 13 évnyi kapcsolat után házasodtak össze 1990-ben, hogy aztán 9 év múlva el is váljanak. Jerry Hall elsők között volt a valódi szupermodellek sorában, csaknem 40-szer szerepelt különböző magazinok címlapján. A modell később filmes karrierrel is próbálkozott.

jerry-hall-nagy-d000076EA7f8af8af71bc.jpg
jade-nagy-d000076E92e3a0e0fb4a0.jpg

A legfrissebb Jagger-ikon a kis Georgia May, Jerry Hall és Mick Jagger 1992-ben született lánya. A 18 éves lány tavaly az év modellje lett Angliában, szerepelt a Vogue címlapján, idén egy Chanel kampányban is felbukkant, a Rimmel is őt választotta új arcának, egyszóval beindult a karrierje és ha így folytatja, lehet, hogy minden eddigi Jagger-lánynál sikeresebb lesz. Szerinted van rá esélye?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Julia Roberts intim fotóval köszöntötte fel férjét, több mint 20 éve imádja egymást az álompár

Julia Roberts intim fotóval köszöntötte fel férjét, több mint 20 éve imádja egymást az álompár

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Reggeli pacsirta vagy éjjeli bagoly? Így veszélyezteti a kapcsolatotokat

Reggeli pacsirta vagy éjjeli bagoly? Így veszélyezteti a kapcsolatotokat

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)