Ó, ne! Akkora szerelem van a Vogue címlapján: Zayn Malik és Gigi Hadid a divattrónon

2017.július.14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Álompár! Mit álompár, Az Álompár végre az őt megillető helyre került. Zayn Malik és Gigi Hadid szerelme mindennap visszaadja a hitünket, minden közös szelfitől párás lesz a tekintetünk. Talán túl nagy kérés, hogy a kissé már megkopott Szabadság-szobor helyére az egymásba fonódó alakjukat szoborják meg, hogy az örökkévalóságnak hirdessék a szerelmet? Talán.

Zayn Malik és Gigi Hadid
Fotó: Vogue

Az amerikai Vogue magazin szerencsére nemcsak a jelen divatrajongóinak, de az örökkévalóságnak is dolgozik, a divatbiblia idén augusztusban Gigi és Zayn párosát tette a címlapjára. Nem is tehetett volna másképp, hiszen ez A Szerelem, ez A Stílus, nem lehet lehajtott fejjel elsétálni mellettük, még azt gondolták volna, hogy Anna Wintour és csapata csak irigységből nem állít emlékművet a tökéletes Instagram-szerelemnek. Ezzel egyébként ők lettek a harmadik pár, akik a magazin (amerikai kiadásának) címlapjáról hirdették, hogy a szerelem és a divat szavak közé lényegében egyenlőségjelet tehetünk.

Olvastad már? Gigi és Zayn 10 legédesebb pillanata

Micsoda szerelemeket örökített már meg a Vogue? 1992-ben forradalmi újítás volt, hogy egy férfi szerepelt először a lap akkor már 100 éve íródó történetében a címlapon. De hát Richard Gere és Cindy Crawford annyira tökéletes hollywoodi álompár voltak, hogy ezt képtelenség volt kihagyni. Zayn, Gigi most ne figyeljetek! Sajnos a szupermodell és a színész három évvel később elváltak.

Cindy Crawford és Richard Gere
Fotó: Vogue

Ezt követően 22 hosszú, reménytelen, igaz szerelem nélküli év következett, de akkor végre megérkezett Kim Kardashian és Kanye West! A férfi, aki a házi pornóját nézve lett felesége rabja, ez a szerelem igazán címlapra kívánkozott! Mi már gondolatban újabb aszályos évtizedekre készültünk, de lényegében amióta a Met gálán láttuk a robotkezű poptrubadúrt és oltalmazó kedvesét, aki akár világ végére és ellapátolna párjával, nos, azóta reménykedtünk titkon abban, hogy eljön a pillanat. És most itt van.

Kim Kardashian és Kanye West
Fotó: Vogue

Az Inez és Vinoodh fotóspáros érezte is a pillanat súlyát, hogy itt tét van, úgyhogy nem remegett meg a kezükben a kamera, igaz ketten vannak, így azért könnyebb. A stylistok kegyelmi állapotban dolgoztak, Zayn Malik szegecses szegélyű zakójába, pávatollas öltönyébe annyira belezúgtunk, hogy Zaynba se tudnánk jobban, még akkor se, ha egy holdvilágos éjszakán egy szál ukulelével kísérve saját magát a fülünkbe susogná a Pillowtalkot. Gigi pedig, neki minden jól áll! Ezt tudják a stylistok, divatszerkesztők is, és végre ki is próbálhatták, hogy csukott szemmel válogatnak neki ruhákat. Az eredmény pazar.

Zayn Malik és Gigi Hadid címlapja
Fotó: Vogue
Zayn Malik és Gigi Hadid a Vogue magazinban
Fotó: Vogue

A Vogue egyébként a szerelmesek sztorijába még egy csavart is becsempészett, hiszen a fotósorozatban nem minden képen Zayn Malik Gigi Hadid párja. Ez csak a bölcs megfontolás miatt van így, már a négy közös képtől felgyullad a papír, ennyi stílustól, ennyi szerelemtől komoly égési sérülésekre számíthatunk így is, ezért aztán Zayn helyét időnként Gigi kistesója, no nem Bella, mert az aztán már tényleg sok lenne, hanem az öcsi, Anwar veszi át. Titokzatos keleti hercegként, mintha az Ezeregyéjszaka meséiből lépett volna elő, egy megtestesült Tengerjáró Szindbádként hanyagul veszi tudomásul, hogy éppen behajózik a nagybetűs divattörténetbe. Nem tudjuk, mit tartogat a híres szeptemberi számra a Vogue magazin, mert az igazság az, hogy ez a címlap, ez a szerelem, ez a fotósorozat MINDEN. Képtelenség felülmúlni.

Gigi Hadid és tesója, Anwar Hadid
Fotó: Vogue
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője