A kárpátaljai rászorulókért

2015. június 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Palojtay Márta, Palojtay János nővére hívta fel az ismerősei figyelmét a Kárpátalján élő magyarok nehéz helyzetére, a hír gyorsan eljutott Kemenes Andráshoz, a Zeneakadémia tanárához is. Rögtön éreztem, hogy tennem kell valamit, a név láttán pedig persze rögtön János jutott az eszembe.

"Úgy gondoltam, esetemben talán nem az ételosztás a leghatékonyabb segítség (bár erős volt a kísértés), hanem valami olyasmi, amihez jobban értek - így jött a jótékonysági négykezes est ötlete. Ha egy koncerttel másokon tudunk segíteni, miért ne vállalnánk?" A koncert bevételét a kárpátaljai rászorulóknak juttatják el, ebben a Ferences Alapítvány fog segédkezni a művészeknek. "Úgy gondolom, már akkor is sikeres az akciónk, ha fel tudjuk hívni mások figyelmét arra, hogy segítsenek. Mi pedig beérjük annyival, hogy jól érezzük magunkat a színpadon" – nyilatkozta a Zeneakadémia tanára.

Kemenes András zongoraművészi diplomáját 1982-ben szerezte a Zeneakadémián Kadosa Pál, Rados Ferenc és Kurtág György növendékeként. Posztgraduális tanulmányokat folytatott a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, majd Drezdában, ahol Prof. Amadeus Webersinke növendéke volt. 1991 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongoratanára. Gyakran játszik együtt Csalog Gábor zongoraművésszel, repertoárjukon Mozart, Schubert, Schumann, Brahms, Debussy, Ravel, Stravinsky és Kurtág négykezes művei is szerepelnek. Kamarapartnere ezúttal fiatal pályatársa és egykori tanítványa, Palojtay János lesz, aki tizenhárom éves korában nyert felvételt a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatára, diplomáját pedig 2011 tavaszán szerezte meg. Zongoratudását a salzburgi Mozarteumban és a Stuttgarti Zeneművészeti Főiskolán tökéletesítette, és részt vett Dmitrij Bashkirov, Murray Perahia, Rados Ferenc és Schiff András mesterkurzusain is. Több hazai és nemzetközi verseny díjazottja, eredményei közül kiemelkedik a világ legjelentősebbjei között számon tartott Santaderi Paloma O'Shea zongoraversenyen elért harmadik helyezése.

Schubert: a-moll ("Lebensstürme") Allegro (D. 947)
Schubert: Divertissement à la Hongroise (D. 818)
Schubert: C-dúr ("Grand Duo") szonáta (D. 812)
Közreműködik: Kemenes András, Palojtay János (zongora)


2015. június 14. 19.30, Zeneakadémia - Nagyterem

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom