A Virtuózok virtuóza a Zeneakadémián

Ez is érdekelhet

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

2015. január 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A tehetség kötelez sorozatban a harmonika ifjú fejedelme lép színpadra a zenepalota Solti Termében.

Bár a közönség szavazatai alapján a bécsi zeneakadémián tanuló tizenöt éves Lugosi Dániel Ali klarinétos nyerte a Virtuózok című tehetségfelfedező sorozat 12 millió forintos fődíját a december 19-ei fináléban, a zsűri különdíját Demeniv Mihály, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem MA 2. harmonika szakos hallgatója kapta – felléphet Los Angeles-i Walt Disney Concert Hallban.

A harmonikaművész szülőktől származó fiatal tehetség hatévesen vett először kezébe hangszert, azóta töretlen lelkesedéssel gyakorol és ér el sikereket. A Zeneakadémián Ernyei László keze alatt kibontakozó ifjú művész 2013-ban megnyerte a Lancianói Nemzetközi Harmonikaversenyt, virtuozitásával és zeneiségével lenyűgözve a zsűrit és a publikumot. Miként akkor a versenyen, ezúttal is háromszáz év repertoárjából válogat.

A Zeneakadémia Koncertközpont 2013-ban – hagyományteremtő szándékkal – életre hívott A tehetség kötelez című sorozata minden félévben több zeneakadémista növendéknek vagy együttesnek kínál bemutatkozási lehetőséget. Január 31-én a jövő egyik ígéretes harmonikás sztárjának hangversenyét élvezheti a nagyközönség.

Demeniv Mihály harmonika szólóestje, 2015. január 31. 19 óra,
Zeneakadémia Solti terem


Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)